Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)

Patay Árpád—Dr. Sz. Póczy Klára: Gyümölcsmaradványok aquincumi mumiasírból

Az M. 64/2. és M. 64/3. számú csontárok tulajdonságai mind a hazai cseresznye, mind a meggyfajtákkal nagyrészt megegyeznek, vadcseresznye tulajdonságai közül is találunk rajtuk néhány jellemző bélyeget, de azoknál lényegesen nagyobbak. A vadmeggyekkel jellemző rokonságot nem mutatnak. A fentiek alapján ezek a csontárok is minden kétséget kizáróan termesztett cseresznyefajtának tekinthetők.

K. u. F. Bertseh5 vizsgálva a kőkorszakbeli és római kori cseresznyéket, azokat összehasonlítva a vad és termesztett fajtákkal, arra a megállapításra jutott, hogy a vadcseresznyének kultúrcseresznyévé való átalakítása a nagyságának növekedésében jelentkezik. A gyümölcs húsa több lesz, mint a kőmag, mégis ez az utolsó lépcsőfoka a kultúrábavétel felismerésének.

A közölt cseresznye csontárainak méreteit összehasonlítva a Bertsch által talált hasonló méretekkel, amelyek Németországra vonatkoznak, arra a megállapításra kell jutnunk, hogy leletanyagunk már erősen kultúrába vett cseresznyefa terméke.

Az M. 64/5. számú csontárt megvizsgálva megállapítottuk, hogy alakja megegyezik a Prunus armeniaca L. (kajszi) magjával. Méreteit tekintve feltételezhetően kultúrfajtának kell tartanunk. Tekintettel arra, hogy a meghatározásra csak egyetlen egy mag áll rendelkezésünkre, így ez nem jogosít fel bennünket arra, hogy messzebbmenő következtetéseket vonjunk le, ezért itt csak a mag leírását adtuk. Meg kell azonban említenünk, hogy Németországban a rómaikori leletekben a kultúrcseresznyékkel együtt a kltúrkajszi is előfordul.6

A csontárok és a levelek azért maradhattak ilyen jó állapotban meg, mert a mumifikálás során olyan bőségesen alkalmazott és felhasznált konzerváló szerek, a koporsó lezárása előtt a halottra szórt nagy mennyiségű só és gyanta a gyümölcstől távol tartotta a növény és állati kártevőket s konzerváló hatása a csontárokra is kiterjedt.

A cseresznyét, származását tekintve a rendelkezésünkre álló adatok szerint hazánkban őshonosnak kell tekintenünk, ugyanis ezt a gyümölcsöt már az ősember is ismerte. Ezt bizonyítják az európai paleolit és neolit korból származó leletek.7 A lengyel újkőkori növényi maradványai közt Deininger egy csontárféle magját találta, mely valamely Prunus magja lehet.8

A cseresznye őshazáját a Földközi-tenger és Káspi-tenger között elterülő nagy területre helyezik.9 Feltételezhető, hogy mindazon vidéken honos, ahol termesztése ma folyik, ugyanakkor vadonélő alakja is előfordul. A Kárpát- medencei honosságra utal Rapaics is.10 11

A kajszi őshazáját tekintve megoszlók a vélemények, Decaisne kínai eredetűnek tartja.11 K. F. Kostina szerint a Szovjetunió területén a kajszi elterjedésének egyik gócpontja megtalálható.12 A hazai meghonosodásának idejéről eddig nem rendelkeztünk adattal, így az általunk közölt IV. század elejéről származó lelet tekinthető eddig a legkorábbi kajszi előfordulásnak hazánkban.

5 Bertsch K. u. F.: i. m. 113-115. oldal.

6 Hoops 1.. Reállexikon der germanischen Altertumskunde. 1915. III. 410-411. о.

7 Bertsch K. u. F.: i. m. 112-117. oldal.

8 Deininger 1., A lengyel-i őskori telep növénymaradványai. Keszthelyi Magy. Kir. Gazdasági Tanintézet 1891. Évkönyve Nagykanizsa, 1892. 44. oldal.

9 De Candolle A, i. m. 215-218. oldal.

10 Rapaics R. : A magyar gyümölcs Budapest, 1940. 48. oldal.

11 De Candolle A. i. m. 226. oldal.

1~ Kostina K. F. : A kajszi. A Mezőgazdasági Tudományok Lenin Akadémiája Növénytermesztési Intézet 83. kiadványa, Leningrád, 1936.

143