Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)

Khin Antal: A Szelidi tó halászata

Ladikos-einelő

Ezt a szerszámot csak ladikról használják, innen a neve. Ámbár nagy-emelőnek is hívják, meg általában talplinak, táplinak mondják. A talpli nevet alighanem a mesteremberből lett, a halászatot nem állandó foglalkozásként űző ember találta ki, a vérbeli halászoktól „kocahalásznak" csúfolt halász. Különben is otromba szerszám benyomását teszi. Távolról bizonyos ámulatot is kelt. Messziről mesebeli óriási vizi pókoknak látszanak a tavon.

Szerkezetükben tulajdonképpen van némi eltérés a Dunán használatos grá- nik vagy csigatáplinak nevezett szerszámtól, mely a Duna mentén mindenfelé

Halász a „ladikos emelővel"

látható, de eredetük ide nyúlik vissza. A Soroksári-Dunáról 1936-ban hoztak először egy csigatáplit. Később mások is készítettek (ácsok). Nem is más, mint durvább formájú gránik vagy csigás tápli. A kávák vagy körmök összekötve 12 m hosszúak. Egy-egy 6 m nagy. A léhés (háló) 5X5 m-es, ínra van szerelve. A szem 9X9 mm, 42 szemes széle-hossza. A kávák a gémeskút gémjére emlékeztető vastag fagerendára vannak szerelve, mely úgy működik, mint a kút- gém,15 mely az alföldi ember gondolkodására vall. A hálót a vízbe a kávákkal a csörlő nevű „lehúzóval" drót húzza le. Felhúzása pedig a gém végére kötött kötéllel történik. Nádasok mellett halásznak vele, meg a tó mélyebb helyein, állítólag padmalyoknál is. A halászás vele egészen a véletlenre számít, mint

15 Ezt állítólag azért alkalmazták, mert csendesen jár a felhúzásnál, nem csinál zajt, mint a tekerő a grániknál.

110