Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Khin Antal: A Szelidi tó halászata
dalán (tó felől tekintve) látjuk a tericstákat, melyeknek az az érdekességük, hogy nem a földbe illesztett szokásos póznák, hanem valóságos élőfák, akácfák. Ezeket úgy ültetik sorba, hogy a húzóháló, a halászás után megszáradhasson rajta. Mindegyik fán egy-egy ágat úgy metszenek el, hogy a hálót köny- nyen rá lehessen akasztani. Meleg időben hamar meg is szárad, mert a nap mindenfelől éri, a lombok pedig védik az erős napsugártól. Szellő is szabadon járja, mely szintén segíti a gyors száradást. Ez a háló ma a tó fő szerszáma. Legtöbbet a nagy őszi halászáskor forog a halászok kezén. Tulajdonképpen „gyalom” a legrégibb neve. A mai halászok nem hívják így, bár az elnevezést ismerik. A legtöbb halász csak húzóhálónak mondja. Hossza régebben 50-100 méteres volt, az 1955. évben elérte a 120-130 métert. Mindkét szárnya egyenlő széles. A háló ina vastagabb kötelekből készül. A felső ín párás (parafa úsztatok), az alsó pedig ólmos. A hálószemek a mostani hivatalos méretek (4,5 cm), a középen van elhelyezve a zsák, melynek hossza 3 m és zacskó alakú („káta” nevét a zsáknak nem ismerik). Ez a szerszám már jóval tökéletesebb, az egyszerűbb, zsák nélküli kerítőhálónál. A jégi halászatnál is csak ez használható a legeredményesebben. A Szelidi-tó kerítőhálójának vagy ahogy a halász itt nevezi, „húzóhálójának'‘ az úsztatói régen fakéregből készülték, mint a dunai hálóké. A hálónak két apatyúja van, melyet itt „apacsú”-nak mondanak. Hasonló a dunai hálók apatyújához, de nincs villa közé foglalva és talpa sincs, mert az egész egy fadorong, kb. jó másfél méter hosszú és erre van erősítve az alsó felén egy tégla, vaspánttal vagy kötéllel. Inkább istápnak lehetne nevezni, melyen kősúly van elhelyezve. Ebben különbözik a balatoni és velencei öreghálók istápjaitól. A halászat vele partra történik, nem ladikra. Csak egy ladikot használnak, úgy kerítenek, vele, mint a dunai halászok az öreghálóval: félkörben zárják el a vizet és a hálót lassan a partra húzzák, egyenletesen a zsák miatt, melynek legutoljára kell kijönni. Ma már a léhése műanyag, csak a felső és alsó ín kötelei vannak kenderből. A felső ín úszói valódi parafából kerek formára készülnek. Az ólmozott alsó inán szalmacsutak is van bizonyos távolságra egymástól az inon, hogy a háló mélyen ne vágódjék az iszapba. Nyolc halász dolgozik a hálóval, mindegyik hosszú szárú gumicsizmát visel, mely az egész combot takarja s ezáltal megvédi a halászt attól, hogy ruhája átnedvesedjen. Kerítőhálóval való halászatra a tó nem minden része alkalmas. A magas partok felé nem lehet halászni, mert nincs kiszedő a háló számára csak a lapos részeken, ahol nincs nád. Rekesztőháló. Hossza 5-6 m. Szélessége 30 szem. Egy szem 28-30 mm. Az inakat inslig-madzag alkotja. Sem párák, sem súlyok nincsenek rajta, csupán a két végén van egy-egy fűzfakaró. Ezek felelnek meg az apatyúnák. A hálónak zsákja nincs. A viz erre alkalmas helyeit rekesztik el vele, főleg tapogatásnál. A tanyák, vagyis a halászóhelyek elnevezése nem látszik réginek. Mai halásztanyák nevei: Szőke-tanya. Ez a parthoz közel eső gazdasági tanya után van elnevezve. Tóték-tanyája. Az ottani ház után. Lőrinc-tanya. Hajdú-tanya, Hosszú-tanya, Széles-tanya (a halászháznál). Ezek az öregháló számára való halászó helyek. 103
