Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Matolcsi János: A mezőgazdaság szocialista átalakulásából adódó múzeumi feladatok

ilyen rendeltetéséből következik, hogy agrártörténeti tevékenység hiányában — különösen régi mezőgazdasági tárgyak gyűjtése, feldolgozása és bemutatása nélkül — intézetünk nem lenne múzeum a szó tudományos értelmében, hanem valamiféle agropropaganda szervnek volna tekinthető. Az agrármuzeológia azonban célszerűen és tudományos szempontból is kifogástalanul oldotta meg az agrártörténeti ismeretek, valamint a mindenkor időszerű mezőgazdasági tudnivalók múzeumi szemléltetésének összehangolását, mégpedig az egyes témák történeti fejlődésükben való bemutatásának elve alapján. A Mezőgazdasági Múzeum ily módon kapcsolatot létesít, mintegy hidat képez a mezőgazdaság múltja és jövője között, mert a legújabb szakismeretek terjesztésén kívül ápolja a haladó agrárhagyományokat, tudatosítja az agrártörténeti tanulságokat, a jelenlegi helyzetben elsősorban azokat, amelyek előmozdíthatják a nagyüzemi gazdálkodás sikerét. Az agrártörténeti tevékenység semmiképpen sem ellentétes tehát a gyakorlatiasságra irányuló törekvéssel, sőt kiszélesíti azt az alapot, amelyből a mezőgazdaság dolgozói „megbízható és gyakorlati tanulságot meríthetnek". Az elmúlt évtizedben rendezett állandó kiállításaink nagyjából megfeleltek a vázolt agrármuzeológiai követelményeknek. Egy gyakorlatias célokat követő múzeum szemléltető anyaga azonban sohasem lehet befejezett, különösen nem lehet az korunkban, amikor a gazdálkodás új formái bontakoznak ki, a tudomány és a technika pedig minden eddiginél gyorsabb ütemben halad előre. A múzeum és a mezőgazdaság közötti kapcsolatok termelésre alapozottságának erőteljes kidomborítása azt a szándékot tükrözi, hogy a Mezőgazdasági Múzeum lépést akar tartani az élettel: a tudomány és a gyakorlat haladásával. Az agrárközvélemény ezt mindenkor el is várta intézetünktől. Kiváló tudósunk Hutyra Ferenc, az Állatorvosi Főiskola volt igazgatója a szakemberek ilyen értelmű jogos kívánalmát juttatta kifejezésre, amikor a Mezőgazdasági Múzeumról szólva hangoztatta: ,, . . . az ilyen gyűjteménynek élő szervezetnek kell lennie; a tudományos kutatások és gyakorlati tapasztalatok új eredményeinek táblázatok, termények és termékek, eszközök, biológiai csoportok stb. útján való bemutatásával lépést kell tartania a haladással."

3 Az a követelmény, hogy a múzeumnak ,,élő szervezetnek kell lennie", eleve kizárja a múzeumból a patópálok kényelmét, egyben érzékelteti azt a dinamikát, amely szükséges az agrármúzeumi munkához, nemcsak most, a mezőgazdaság forradalmi átalakulásának időszakában, hanem mindenkor, a mezőgazdaság fejlődésével járó folytonos változásoknak kiállításokban való folyamatos kivetítése érdekében. Az állandó kiállításoknak időről időre ilyen aktuális részletekkel történő kiegészítése a Mezőgazdasági Múzeum gyakorlatában szinte már agrármuzeológiai szabállyá vált, s ezzel sok esetben sikerült elejét venni a kiállítások idő előtti elavulásának. így is csak bizonyos ideig lehet az élettel lépést tartani, mert elkerülhetetlenül bekövetkezik a múzeum elmaradása, ha bizonyos idő eltelte után a legkorszerűbb tudományos szempontok figyelembevételével alapvetően újjá nem rendezi kiállításait, mielőtt azok teljesen elöregednének. Egy múzeumi kiállítást nem csupán az installáció patinája, a színek fakulása vagy egyes részadatok elévülése tesz idejét múlttá, hanem elsősorban az, ha mondanivalójának lényege és a belőle áradó szemlélet túlhaladottá válik. Amely múzeumban ez az állapot bekövetkezik, az nem számíthat a közönség érdeklődésére. 3 A Természet-, Orvos-, Műszaki és Mezőgazdaságtudományi Országos Kongresszus munkálatai. Budapest, 1926. 576. old.