Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)
Khin Antal: A pesti vizafogók és a mai Vizafogó utca neve
Buda és Pest között látjuk tehát, hogy több vizafogó volt, amelyek emlékeit történeti adatok igazolják 2 A mai újpesti halászok még egy vizafogó helyet említenek, de ez már tanya (halászó hely) volt. Itt hálóval fogták a vizákat, szegyéről nem tudunk. Ez a viza-tanya bemondásuk szerint a Rákos-patak torkolatától Újpest felé eső része volt a Dunának, a mai Szúnyog-szigettel szemben, a Meder-utcáig. Itt az 1900-as évek elején még mindig akadt egy-egy viza. Most pedig lássuk, mi lehetett a vizafogó. I. Egyszerű halászóhely, vagyis vizatanya, ahogy a halászok nevezték. Ez természetes alakulása volt a víznek, mint más halásztanya. Például kecsege-tanya (ilyen volt az újpesti halászok vizafogója, ilyen lehetett a mai Vizafogó nevű terület). II. Mesterségesen bekerített halászó hely, rekesz-tanya, mely szegye, szegye, cége nevet visel (ilyet ismertet Oláh Miklós és ilyenek voltak a Takács Sándor által említettek a Tiszáról). III. Harmadik volt a vejsze (13). Ez már halászeszköz számba ment. Ezek a vejszék formára olyanok lehettek, mint még ma itt-ott tengődő nádból vagy vesszőből készült vejszék, melyek a varsák ősei. Ezek vastag karókból készülhettek, nagy alkotmányok voltak az óriás hal méreteihez szerkesztve. Ilyennek tudtommal csak egy képe ismeretes: a Gmelin-féle volgai vejsze (4. ábra) a XVIII. száA volgai Gmelin-féle asztraháni vizafogó vejsze, benne viza. XVIII. század BY\JX npHcnocoÖJieHHH ÍUIÍI jioBJieuHfl őejiyni Ha Bonre Sturgeon fishing-place on the Volga - Itt 'említjük meg azt a leletet a múlt század hetvenes éveiből, melyről Salamon Ferenc és a régészek beszélnek. Ugyanis a Duna egyik kis szigetét a Margitszigeten felül elkotorták és itt sűrűn egymás mellé vert erős cölöpökre akadtak. Salamon Ferenc ellentmond azoknak, akik római korbeli híd maradványait látják bennük, de ő sem tudja megfejteni. Mi azt hisszük, hogy későbbi, régi vizafogók maradványai. Hogy híd lett volna, nemigen hihető Salamon érvei mellett azért sem, mert a téli nagy jégzajlás összetörte volna, még a Tabánnal szemben levő nagy erődnek a pesti oldalon sem volt hídja. A közlekedés komppal történhetett (12). Itt rév volt.