Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)
Dr. Martha Zsuzsanna: A magyar tyúk nemesítésének első időszaka
darab volt Magyarországon Horvátország és Szlavónia baromfiállománya nélkül (25). Azt jelenti ez, hogy Magyarországon minden ezer lakosra 2320 baromfi jutott, míg ugyanakkor Franciaországban csak 1768 baromfi esett ezer emberre (16). Az összeírás nem tüntette fel fajok szerint az állományt, feltehető azonban, hogy a tyúkok részesedése 65—70 százalékos volt. Parlagi tyúkunk ( gondozatlanságában több önmagában értékes tulajdonsága is szerepet játszott. Igénytelensége, élelmessége és edzettsége a népi tenyésztésben elfeledtette azt, hogy a sorsával törődni kellene. Innen fakadt az az érdekes jelenség, hogy Magyarországon nem az agrárlakosság baromfitartó tömegei, hanem egyes nem mezőgazdasági foglalkozású vidéki értelmiségiek és a földművelésügyi kormányzat egyes szakemberei (állattenyésztési felügyelők, szaktanárok) figyeltek fel először a tyúktenyésztés gazdasági lehetőségeire (36). Főként az ő érdemük, hogy a magyar parlagi tyúkállomány nemesítése megindult. Helyes felismerésük azonban nem győzte meg a népet arról, hogy a tyúkok korszerűbb tenyésztése és tartása nagyobb haszonnal kecsegtetne. IL A MAGYAR TYÚK NEMESÍTÉSÉNEK ÚTTÖRŐI 1. Nemesítés külföldi fajták igénybevételével A nemesítők kétféle irányban indultak el. Az egyik irány képviselői tisztavérben, céltudatos és következetes tenyészkiválasztással, idegen fajták felhasználása nélkül kívánták a magyar parlagi tyúkot nemesíteni, mert aggódtak, hogy a magyar tyúk az igényesebb és kényesebb külföldi fajták vérének hatására elveszti igénytelenségét és ellenállóképességét. Mások felfogása viszont az volt, hogy sokáig tartana, amíg ezen az úton nagyobb testű tyúktípust lehetne előállítani, ezért a ,.nemesvérű" külföldi fajták kakasaival való keresztezési eljáráshoz folyamodtak. Mindkét nézetnek voltak lelkes propagálói. A magyar tyúknemesítők táborában az ún. fajbaromfival való keresztezés képviselői kerültek többségbe. A fajtaátalakító keresztezés híveinek malmára hajtotta a vizet, hogy a nagytestű külföldi tyúkfajták példányai megvesztegető látványt nyújtottak és főként az, hogy hivatalos helyen a nemesítésnek ezt a gyorsabb eredményt ígérő irányát pártolták. A tisztavérben nemesítők később kezdtek dolgozni, akkor, amikor az idegen tyúkfajták nálunk hátrányos tulajdonságai (igényesség, tollas láb stb.) már jelentkeztek. Az idegen tyúkfajták a XIX. század közepétől kezdve áramlottak be Magyarországra. Farkas Mihály (10) a közönséges vagy házityúkon kívül megemlíti a régi honosítású tyúkok közül a borzast, az olasz búbost és a törpe tyúkot, az újabbakból egyebek között a cochint és a malájt, mint a hazánkban is néhol tenyésztett fajtákat. Ezek azonban csak különlegességei voltak bizonyos kastélyudvaroknak, de a magyar baromfitenyésztésre gazdasági kihatásuk nem volt. Schandl prof. (36) hangsúlyozza, hogy a tyúkok kultúrfajtáinak Magyarországra való behozatala más gazdasági állatokéihoz viszonyítva eléggé későn történt. Az ősi szürke marha és a racka juh már visszaszorult a nyugati eredetű pircstarka marhával, illetőleg a merinóval szemben, midőn az importált tyúkfajták nálunk nagyobb számmal megjelentek. A múlt század második felében a baromfitenyésztés terén is utol akartuk, érni a haladottabb országokat. Ezért sokan lázas igyekezettel kaptak bizonyos reklá-
