Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Barbarits Lajos: A tömegoktatás agrármuzeológiai módszerei

rancsa vagy pl. a menetiránynak valami módon való kijelölése. Az agrármuzeológus a téma logikájából és a kiállítási tér kiképzéséből kialakult eszmei irányítással szabályozza a látogatók járás-kelését a kiállítási termekben, és nem akadályozza meg, hogy ki-ki a felkészültségének és érdeklődésének megfelelő témarészletnél elidőzzék, másokat tetszése szerint kihagyjon. Ily módon a látogató egyéni megítélésétől, akaratától függ, hogy mit s hogyan használ fel ismereteinek gyarapítása céljára. A jól megválasztott és gyakorlatilag helyesen átültetett, muzeológiailag és pedagógiailag jól megalapozott múzeumrendezési technika kérdése, hogy a látogató megítélését és akaratát végső fokon mégse a véletlen vagy a pillanatnyi szeszély, hanem a céltudatos oktató, tanító program dialektikája irányítsa. A figyelem felkeltése, az érdeklődés kialakítása a múzeumi prezentáció technikájának feladata. Az agrármuzeológiai alapon berendezett múzeum bemutató rendszerében fontos helyet foglalnak el a mechanikus berendezések, a látogató által megindítható működő szerkezetek, fény, hang, elektromos hatásokra beállított múzeumi élmények, amelyek nemhogy eltiltanák egyes tárgyak érintését, hanem felhívják a látogatót az effektusok megindítására. Nemcsak a szemléltető oktatás lehetőségei bővülnek a látogatók effajta aktivizálásával, hanem a különféle impulzusok segítenek kiküszöbölni az érdeklődés csökkenését, megszüntetni az általánosan ismert „múzeumi fáradtságot". Akik gyermekesnek, iskolásnak tartják a múzeumi szemléltetés különféle mechanikus módjait, nem veszik figyelembe, hogy a homo ludens, vagyis az embernek játékot kedvelő természete nem szűnik meg a gyermekkorral, és hogy a múzeum a tömegek iskolája, tehát a szemléltetés instruktiv módszerei helyükön vannak benne. Lehet, hogy a régi értelemben vett múzeumi csendet megzavarja, amikor a Mezőgazdasági Múzeumban a látogató egy gombnyomására zakatolva dolgozni kezd a kis deszkafűrész-modell az erdőgazdálkodási kiállításon, de a látogató ily módon megismeri a gép működését, a környezetet, amelyben az dolgozik, és az eleven élmény friss benyomásával, új ismeretekkel lép tovább. Mire érdeklődése a sok látnivaló között újra lanyhulni kezdene, már újabb mozgó, fénylő, személyes beavatkozást igénylő szemléltető berendezéssel találja szemben magát. A didaktikának nem új elve, de a múzeumi területen ma is metodikai viták tárgya a kiállításnak szemléltetésében változatos, érdekes módja. Mennyei József (1823—1889) tanfelügyelőnek, a nevelés- és oktatásügy tudós rendszerezőjének véleményét az iskolai és a múzeumi oktatásra egyaránt alkalmazni lehet. „A tanítást — írja — úgy kell intézni, hogy . .. kellemes, vonzó, örömteljes foglalkozássá váljék ... A változatosság a tanításban közbevetett felvidulásnak, megpihenésnek veendő, a folytonos egyhangúság nehézkessé teszi a tanítást." A változatosság ,,a tananyag feldolgozásának különféle és egymást felváltó alapjaiban, a tantárgyak különféle oldalróli felfogásában és előállításában, a gondolatok különféle kifejezésében keresendő".

11 A múzeumok éppen mert könnyedén, érdekesen és mégis maradandóan tanítanak, egyre szervesebben kapcsolódnak bele az iskolai oktatásba, és kiegészítik azt főleg a természettudományi, technikai ismeretek konkretizálása, bővítése terén. A Szovjetunióban a nagy múzeumok egymás után rendeznek be külön kiállítási termeket csak iskolás látogatók számára. Az iskolák tantervi előírás szerint látogatják a múzeumokat, ahol a könyvből tanultakat konkrét formában is megismerik, tudásanyagukat eleven, érdekes, változatos kiállításokból kiegészítik. 11 Mennyei József: Nevelés- és tanítástan. Pest 1896. I. k. 188. old.