Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Imre Gyula: Tótszentmárton a fejlődés útján

Nagykanizsa környéke, így Tótszentmárton is, az elsősorban szarvasmarha- és sertéstenyésztő gazdaságok típusába került (2). A termelőszövetkezet közös állatállományának alakulását az alábbi táblázat szemlélteti: 1960. dec. 31-én 1961. dec. 31-én tehén 31 db 51 dL borjú és növendékmarha 77 db 87 db tenyészbika 1 db 1 db szarvasmarha összesen: 109 db 139 db tenyészkoca 28 db 40 db hízó 51 db 40 db süldő és malac 94 db 102 db tenyészkan 2 db 3 db sertés összesen: 175 db 185 db ló 93 db 39 db esikó 6 db 3 db ló összesen: 99 db 42 db A közös szarvasmarha- és sertésállomány tehát a legutóbbi egy év alatt is gyarapodott, míg a gépesítés következtében jórészt feleslegessé vált lovak állománya több mint felével csökkent. A termelőszövetkezet az 1961. évben 104 db 110 kg átlagsúly feletti hízott sertést, 10 db hizlalt növendékbikát, 10 db hizlalt selejtezett tehenet és 4000 db árucsibét adott el az állami felvásárló szerveknek. Ezenfelül 2000 db csirkét továbbtenyésztésre a zalaapáti termelőszövetkezetnek adott át. Ez az eredmény annál szembetűnőbb, mert 1960 őszétől 1961 tavaszáig a termelőszövetkezet állattenyésztése elég kedvezőtlen állapotban volt, aminek oka, hogy az állatok takarmányozása akkor még sem mennyiségi, sem minőségi szempontból nem volt kielégítő és az állatok gondozása sem volt megfelelő. További oka volt a ráfizetéses állattenyésztésnek, hogy a tagok által a termelőszövetkezetbe vitt tehenek többsége koros, beteges, illetőleg gyöngén tejelő egyed volt. 1961 tavaszán a zöldtakarmányozás megindulásával mégis lényegesen javult a szarvasmarhaállomány állapota. A tehenészetben napi 2 literről 4*/2—5 literre sikerült a tejelés istállóátlagát emelni, majd a nyár folyamán a gyengén tejelő egyedek nagy részét kiselejtezték és a Tenyészállatforgalmi Gazdasági Irodától vemhes és friss borjas, törzskönyvezett teheneket vásároltak. A sertéstenyésztésre szintén ráfizettek az 1960-as évben, mert a tenyészkocák brucellózisos megbetegedése miatt nem volt szaporulat. Üj tenyészállomány létesítéséhez 1961 nyarán a Keszthelyi Állami Gazdaságtól szereztek be tenyészkocákat. Ugyancsak 1961ben a lótartás körüli helyzet rendezése a termelőszövetkezet vezetőségének nagy erőfeszítésébe került. A tagok egy része vonakodott lovait a közös gazdaságba vinni, holott kaszálójuk nem lévén, csak a termelőszövetkezeti készlet terhére tudtak gondoskodni azok tartásáról. De a vezetőség ezt a feladatot is sikeresen megoldotta, úgyhogy az 1961. év nyarán már csak egy-két ló volt magánkézen. Az átvett lovak egyik részét vágólónak értékesítették, míg másik részük a közös gazdaság igaerőszükségletét biztosítja.