Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 2012 (Budapest, MMKM, 2013)
Merczi Miklós: A városi közösségi közlekedés tárgyi emlékeinek megőrzése
felújított vas- és gumikerekű jármű volt kiállítva. 2003-ban látva a közlekedési társaság likviditási gondjait a Városi Tömegközlekedés-történeti Egyesület kezdeményezésére a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság, az Egyesület és a Közlekedési Múzeum egy bizottságot hozott létre abból a célból, hogy a további járműfelújítások sorrendjét múzeum-szakmai szempontból rangsorolja. Több tényezőt figyelembe véve a Bizottság javaslatot tett a még fel nem újított és csak a 8/VU/1998. számú vezérigazgatói utasításban (vagy ott sem) nyilvántartott 53 db vas- és 9 db gumikerekű jármű további sorsát illetően. (2. Melléklet: Bizottsági jelentés 5 oldal) A VTkM-ben kiállított 51 db eredeti közlekedési eszközt - részben megfelelve a 20/2002. számú NKÖM rendeletnek - a Közlekedési Múzeum szakmai segítségével 2006-ra a múzeum szakemberei leltárba vették, így azok a múzeumi törvénynek megfelelően védettséget kaptak. 2007-ben egy civil társulás - volt békávés öreg, de nagyon is hozzáértő szakik - aggódva a felújításra váró járművek jövőjétől védettségi eljárást kezdeményezett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál. A beadvány 137 db járműre vonatkozott. A védetté nyilvánítási határozat meghozatalához a Hivatal a Közlekedési Múzeum szakvéleményét kérte. 1 (Lábjegyzet: 401/1444/3/2007/ KÖH végzés, melyben a Közlekedési Múzeumot szakértőnek rendeli ki) Első körben a Közlekedési Múzeum csoportos védelmet javasolt mind a 137 járműre azzal a megjegyzéssel, hogy a VTkM leltárában szereplő 51 tétel múzeumi védettségét ismerje el a Hivatal és a további 86 db járművet csoportos védelem alá vonja. Ennek megtörténte után a Hivatal az egyenkénti védelem kinyilvánítása érdekében újabb, már részletes és tételes szakvéleményt kért a Közlekedési Múzeumtól. 2 (Lábjegyzet:40/0399/2008/ KÖH levél, melyben kiegészítést kér a Közlekedési Múzeumtól)) Ezzel kezdődött el a Közlekedési Múzeum történetében egyedül álló módon a védéshez szükséges szakvélemény el-, illetve előkészítése. A 86 db járművet egyenként és többször, hat helyszínen néztük meg és készítettünk azonosító fotót. 54 db különféle vontató és vontatott, személy-és teherforgalmú közúti vasúti jármű Szentendrén, a szabadég alatt van elhelyezve. Zuglóban, fedett csarnokban kapott (ideiglenes) elhelyezést 10 db villamos. Cinkotán, fedett csarnokban találtunk 1 db teherkocsit. A ferencvárosi zárt kocsiszínben egy alacsony oldalfalú kocsi van elhelyezve. A Fehér úti Járműjavító Főműhelyben, a szabadég alatt találtunk 4 db járművet, melyekből 3 db már munkában volt (van). Végül a Ganz gyártású G2 típusú metrószerelvényt a Kőér utcai metrótelep elkülönített csarnokában tudtuk szemrevételezni. Műszaki emlékeket ápolni akaró BKV-s szakemberek segítségével jártuk be a terepet, melynek eredményeként születet meg a 73 oldalas, 78 tételes dolgozat, amiben a védési eljárás ideje alatt a Közlekedési Múzeum és az Országos Műszaki Múzeum integrációjából 2009. január 1-én létrejött Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum egyenként tett javaslatot az eredeti, megőrzött városi közlekedési járművek védetté nyilvánítására. Érdekesség, hogy a szakvélemény készítése alatt a G2 típusú metrószerelvény 400-as pályaszámú motorkocsija bekerült a VTkM gyűjteményébe, de a védési javaslat továbbra is a hatkocsis szerelvény egészére vonatkozik. Ezt nem csak az támasztja alá, hogy a védési listán külön-külön szerepel a hat kocsi, de mint közlekedés-történeti emlék csak egyben, szerelvényként képzelhető el. 194