Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 2009-2011 (Budapest, MMKM, 2012)

Magó László: A MAVszemélydíjszabása és a menetkedvemények rendszere 1945 és 1980 között

állami nagyvállalattal teljes összhangban - hogy is mondjam - nem egészen a világgazdaság máshol (értsd: a „béketáboron" kívül) bevett szabályai szerint működött. Magyarán a legkevésbé sem a bevételeiből élt, hanem az állami újraelosztás rendszeréből részesedvén tartotta fenn magát, pontosabban tartotta el az állam. A kormányzat ítélte meg évről-évre, hogy mekkora összegből gazdálkodhatnak, ennek nagysága ugyan változott, de annyi pénzt mindig kapott, hogy működőképes maradjon. Szerencsésebb időkben ebből az apanázsból még fejlesztésekre is futotta, kevésbé szerencsésebb időkben csak a szintentartáshoz volt elég, majd később már ahhoz sem. így igazából senki sem csodálkozhatott azon (legalább is aki közelebbi szemlélője volt az idők változásának), hogy a szolgáltatás színvonala fokozatosan csökkenni kezdett. Közbevetőleg jegyezném meg, hogy ennek a politikának a káros hatásai mind a mai napig érzékelhető, abban az értelemben, hogy a nagy közlekedési cégektől (most már általában Rt-k) még most sem idegen az a gondolkodás, hogy ha nagy a baj, az állam úgyis megsegíti őket valamilyen módon. És ezt el is várják, annak ellenére, hogy a kilencvenes évektől kezdődően legalább is elvileg - alkalmazkodniuk kellett volna a piacgazdaság viszonyihoz és követelményeihez. Ide kapcsolódik az a napjainkban igencsak közkeletű, olykor-olykor már szinte mantraként ismételgetett gondolat, hogy a MÁV veszteségességét a személyszállítás okozza (legalább is döntő részben). Nem kell bonyodalmas közgazdasági fejtegetésekbe merülnünk ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljanak a tények: nevezetesen a személyszállítás díjtételeit erősen behatárolja a szolgáltatást igénybe vevők vásárlóerejének mértéke. Ha a vásárlóerő alacsony, attól persze a szolgáltatás biztosítása nem fog kevesebbe kerülni, és éppen a kettő közötti különbséget pótolta ki korábban az állam rendszeresen. A szocialista rendszerben a polgárokat is csaknem kizárólag az állam foglalkoztatta, és ennek megfelelően természetesen ő is fizette. A mesterségesen alacsonyan tartott fizetésekhez pedig hozzáigazította az ugyancsak mesterségesen alacsonyan tartott árakat. Viszont az árakat ma is kénytelen bizonyos mértékig kordában tartani, különben a már említett alacsony vásárlóerő következtében a szolgáltatást nem tudnák igénybe venni az emberek, akiket most már többnyire nem is az állam fizet. Az 1880-as évektől kezdődően Magyarországon a vasúttársaságok nem határozhatták meg önkényesen, kizárólag részvényeseik érdekeinek megfelelően a díjszabásaikat. A magyar állam gazdaságpolitikai eszköztárának egyik-rendkívül fontos - eleme a tarifapolitika. Magyarországon az állam díjszabási felügyeleti jogát az 1889. évi XVIII. tc., valamint a 8022/1924. ME rendelet értelmében a kereskedelemügyi miniszter gyakorolta. A második világháború előtti utolsó vasúti üzletszabályzatot 1938-ban adták ki, melynek személyfuvarozási rendelkezései 1956. február l.-jéig voltak érvényben. Ekkor került sor a Vasúti Személy-, Útipoggyász- és Expresszárúfuvarozás Szabályzatának MT. 1005/1956. 7. számú kormányrendelettel történő kiadására, mely a szocialista államrendnek megfelelően új szempontok érvényesítésével állapította meg a vasúti személyfuvarozás alapvető feltételeit. „Hatálya a gazdasági, az erdei és az iparvasutak kivételével valamennyi hazai közforgalmú vasút személy-,útipoggyász-ésexpressz-árufuvarozására kiterjedt."

5 A díjszabás megállapításának jogát a Minisztertanácsra, illetőleg a közlekedési- és postaügyi miniszterre ruházta. A díjszabás jogköre tehát megoszlott a Minisztertanács, valamint a közlekedés-és postaügyi miniszter között. A felsőbb szinten történt általában a kedvezmények mértékének és a kedvezményezettek körének meghatározása, míg a miniszter hatáskörébe tartozott (a fentebb elfogadott irányelvek figyelembe vételével) a díjszabás részleteinek kidolgozása.

6 A szabályzat kiegészítő részét képezte a Személy-díjszabási Kilométermutató. A díjszabást, annak megváltoztatását vagy éppen hatályon kívül helyezését a MÁV köteles volt kihirdetni, ami általában a Közlekedési Közlönyben történt, de időnként külön, önálló kiadványokban is megjelentették. A fontosabbhirdetményeketazállomásokon is kifüggesztették, vagy megjelentették a napi sajtóban. 5 Süle: im. 15. old. 6 Ld. Süle: im. 31. old. 144