Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 2009-2011 (Budapest, MMKM, 2012)

Alvári Csaba: Románc telefonon

de nem volt olyan gyakori, mint Amerikában. A postai küldeményeket viszont szinte minden alkalommal megtámadták, talán gyakrabban, mint Amerikában. Az 1876-77-es újságokban mindennaposak az ilyen hírek. A regénybeli vonatrablás eseményei nagyjából a következők. A rabláshoz társakra van szükség. (A rablás a regényben annyit jelent, hogy a mérnök jövendőbeli feleségének és anyósának kocsiját lekapcsolják a szerelvényről.) A segítők közé tartoznak a forgalmat irányító vasutasok, akik az állami távíró- és a magán telefonvonalat összekapcsolva jelzik a mérnöknek, hogy a mama és a lánya vonatra szálltak. (A vasutasoknak van még egy feladata. Ok kapcsolják le a célszemélyek kocsiját a szerelvényről az állomáson az indulás előtt.) Egy másik segítő pedig egy grófné, aki lelkesen támogatja a mérnök és a lány szerelmét. A grófné feladata az, hogy kocsiján az állomásra hajtasson, úgy, hogy ne érje el a vonatot, és magával vigye a szerelvényről lekapcsolt, és a következő vonatra várakozó anyát és lányát a kastélyába. A mérnök tehát két telefonvonalat épít. Az egyiket a saját kastélya és a vasútállomás, a másikat pedig a saját és az ügyét támogató grófné kastélya között. Ehhez 10 km vezetéket vásárol. Tehát elég kis távolságokról van szó. Az 1877. végi telefonvásárlások alkalmával általában ennél kisebb távolságokon létesítettek telefon-kapcsolatokat, abban az esetben, ha nem a távíróvonalat használták. A korabeli újsághírek arról nem szólnak, hogy történt a telefonvonal kiépítése. Ez pedig döntő kérdés volt a telefon elterjedése szempontjából. A hírekben szereplő telefon-bemutatókat többnyire olyan emberek rendezték, akik vagy távírászok voltak, vagy volt valamilyen műszaki képzettségük, így használható telefonvonalat tudtak kiépíteni arra az egy-két alkalomra, amikor a bemutató volt. A regény főszereplőjének nagyobb távolságon, és valamivel hosszabb időre van szüksége a telefonra. A kérdést elég sajátos módon oldja meg. Tartóoszlopok helyett az akácfasort használja a vonal kiépítésére. Igaz, ő maga is úgy gondolta, hogy ez a megoldás csak egy alkalomra, és rövid időre szól. A regényben is felmerül a kérdés, hogy az ilyen vonalépítés törvénybe ütközik. A mérnök ezt a kérdést azzal intézi el, hogy mire észre veszik, addigra le is szerelteti a vezetékeket. Regényben ez talán lehetséges - bár ott is csak átmenetileg - , de a valóságban éppen a hálózatépítés jelentette a legnehezebb kérdést. A főszereplő eljárásában mégis az a legérdekesebb, hogy több olyan megoldást is választ, ami tulajdonképpen törvénybeütköző. Telefonvonalakat épít, amihez részben közterületet használ, magáncélra használja (igaz csak egy alkalommal) az állami távíróvonalat, a kiépített telefonvonalat arra használja, hogy egy vasúti kocsit lekapcsoltasson a szerelvényről. A mérnök ugyan nem bűnöző, és tevékenységével lényegében senkinek sem okoz kárt, de felvetődik az a lehetőség, hogy a telefont bűnözésre is lehet használni. Arra vonatkozó vizsgálatot nem folytattam, mikor jelenik meg a telefon a bűnözésben, de az nagyon valószínűnek tűnik, hogy erre akkor kerülhetett sor, amikor már viszonylag sok telefon volt használatban Budapesten, illetve az országban. Amíg a telefonközpontosok név szerint (és valószínűleg a beszédhangjuk alapján is) ismerték a telefon-előfizetőket, addig nem volt jó megoldás a telefont bűnözésre használni. (Budapesten 1881ben épült az első telefonközpont, 1882. elején jelent meg az első telefonkönyv.) Viszonylag hamar, 1883. végén már a telefonnak is van szerepe egy rablásban. Az eseményről Sipőcz József Savanyó Józsi, a jó betyár című, 2006-ban megjelent könyvében ír.

2 Sipőcz elmondja, hogy 1883. végén Savanyó Józsi és bandája elhatározta a nagyvázsonyi uradalom irodájának kirablását, amit meg is tettek. A rablók eltávozása után az irodában maradt emberek a Nagy vázsony t Ajkával összekötő telefonvonalon jelezték a rablás tényét, a távírászok viszont csak másnap továbbították az üzenetet, ráadásul pontatlanul. Ebben az esetben az áldozatok használták a telefont. 1884-ben kezdtek működni az első nyilvános telefonállomások. Ez már növelte a bűnözés lehetőségét. 2 Sipőcz József: Savanyó Józsi, a jó betyár. Viza Nyomda, Veszprém. 2006. 32