Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 2009-2011 (Budapest, MMKM, 2012)

dr. Molnár Erzsébet: A fogatolt jármüvek gyűjteménye és további lehetőségei

az, hogy a jármükészítés valamennyi mesterségének szerszámait is sikerült begyűjteni: bognár és kovács szerszámokból akár két műhely is berendezhető. A második világháború utáni újranyitáskor, 1966-ban, az állandó kiállítás koncepciója az energiafelhasználásra épült. (A közlekedésben lényegében valamennyi energiaforrás szerepet kapott az idők folyamán.) A múzeum ún. Hosszcsarnokában került sor az eredeti járművek bemutatására, az emeleti és galéria részekben pedig történések felvázolásra került sor. Hosszú évek során, időnkénti cserével, kisebb átrendezéssel lényegében az egész közlekedéstörténet átfogó bemutatását sikerült megoldani, így természetesen fogatolt jármüveket is láthatott a közönség. 1987-ben a Közlekedési Múzeum új épületének második emeletén berendezett közúti kiállításában már hangsúlyosabb szerepet kapott ez az ősi közlekedési mód: a kezdetektől, a kerék megjelenésétől a XIX. század végéig követhetjük nyomon a fejlődést, igaz, csak 3 eredeti jármüvei. Az időközben összegyűjtött gazdag gyűjteményből a legátfogóbb kiállítás Párádon nyílt az 1970-es években, ahol a Cifraistállóban a legszebb járművek mellett a kocsikészítés mesterségei is bemutatásra kerültek. A hintók különböző fajtái láthatók Nagycenken, a kastély egyik istállójában. A fentiekből kiderülhet, hogy az állandó kiállításokról már nem hiányzott a fogatolt jármű, vidéki filiálék is nyíltak. Áttekintve a múzeum 1966 és 2010 között rendezett kiállításait, szembetűnő volt, hogy ideiglenes kiállítás alig készült a témában, mindössze három.

5 Vasúti vagy hajózási témában évi átlagban akár 4-5 kiállítás felépítésére is sor került. Az okokat hosszan lehetne sorolni és főként elemezni, ami most meghaladja e tanulmány kereteit. Címszavakban: a gyűjtemény jellege, a XIX. század előttről nincs eredeti anyag, a múzeum hagyományosan vasútorientált jellege, 2006-ig valamennyi múzeumvezető vasúti szakember, vagy vasúti-műszaki elkötelezettségű szakember volt. A Közlekedési Múzeum gyűjteményének gyarapításán túl, a fogatolt jármüvek felkutatásából több előny is származott. Az egykori kocsigyárak megszűntek, azok is, amelyek az autózás megjelenésével áttértek például az autókarosszériák gyártására.

6 A bognárok, kerékgyártók, kocsi kárpitosok, nyerges- és szíjgyártó mesterek megöregedtek. A felsorolt szakmákat már senki nem tanulta. A múzeum raktáraiba került kocsikat, szekereket viszont helyre kellett állítani, így a még élő mesterek felkutatása is szükségessé vált, hogy a restaurálásban közreműködjenek. Néhány idős mester hosszú évekig dolgozott a múzeumban, és szaktudásuk mellett a gyűjtésben is eredményesen segítettek. 4. ábra: Jordán Károly kocsiszerkesztő mérnök gyűjtés közben az 1950-es években 5 1983. - Jordán Károly kocsiszerkesztő munkássága, 1986. - Magyar kocsi- és szekértípusok - Petró tanya, 2006. - Patkók és kerekek 6 Kivételt képez a Szentendrei kocsigyár, amely az 1950es években felfejlődött, és tömegével gyártotta a lovas járműveket. 2A 3. ábra: Vadász kocsi a parádi Cifraistálló udvarán 175