Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 2009-2011 (Budapest, MMKM, 2012)

Magó László: A MAVszemélydíjszabása és a menetkedvemények rendszere 1945 és 1980 között

árának nagyobb részét a munkáltatókra (oktatási intézményekre) terhelte. Persze ez valóbájában állami kiadást jelentett, hiszen korábban már esett róla szó, hogy a legtöbb dolgozó foglalkoztatója valamilyen állami vállalat (végső soron tehát maga a szocialista állam) volt. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy a dolgozói és tanuló havijegyek „kitalálása" nem szocialista vívmány volt, már a háború előtt is létezett. Sőt, véleményem szerint ez a Hothy-korszakban jelentett igazi vívmányt. Érdekes megfigyelések tehetők, ha valaki elolvassa a díjszabások vonatkozó passzusait, ezek ugyanis gyakran taxatíve felsorolják, hogy milyen foglalkozási körben dolgozók számára elérhető ez a fajta kedvezmény, és ez jól tükrözi az egyes korszakokra jellemző, olykor speciális foglalkozási típusokat. Az ingázók számára biztosított menetkedvezmények legáltalánosabb formája a havijegy volt, de esetenként ennél rövidebb időtartamra kiadott (pl. egy hétre, vagy csak a hétvégi hazaés visszautazásra szóló menettérti) kedvezményes jegyek is léteztek. A szocialista rendszer megszűnésével az ingázás jelensége természetesen nem szűnt meg, sőt napjainkban a kiváltó gazdasági kényszer talán még erőteljesebben jelentkezik, mint annak idején (bár ezt talán az tudná igazán hitelesen megítélni, aki már akkor is, és még most is ingázásra kényszerül), ezért érthető, hogy ez a fajta kedvezmény sem szűnt meg. A vasúttársaság így keletkező bevételkiesését az államnak kell megtérítenie, bár ennek apropóján időről-időre vita támad a kormányzat és a MÁV között. Ami lényegében nem változott, az a munkáltatók fizetési kötelezettsége (bár most már nem az állam az általános munkáltató, hanem különféle gazdasági társaságok), amit ugyan jogszabály ír elő, de akadnak szépszámmal, akik megpróbálnak ez alól így vagy úgy kibújni. Az állam részéről kezdeményezett utazási kedvezmények egyik legnagyobb csoportját a szociálpolitikai indíttatású kedvezmények jelentik. Ezek közösjellemzője-némileg ellentmondásosan -, hogy nagyon sokfélék lehetnek, és időben is gyakran változhatnak, aminek az a legfőbb oka, hogy rendkívül szorosan kötődnek az aktuális kormányzat célkitűzéseihez, milyen társadalmi csoportot (vagy csoportokat) és mennyire akarnak kedvezőbb helyzetbe hozni. Igaz, hogy ez a fajta a változékonyság az állampárti diktatúra időszakában valamivel kevésbé volt jellemző, mint akár az azt megelőző és az azt követő érában. Persze a szociálpolitikai kedvezmények alkalmazásakor mindig figyelembe kell (vagy kellene) venni az állam teherbíró képességét is. Jellemzően ebbe a körbe tartozik a nyugdíjasok, a szakszervezeti tagok és bizonyos szempontból a közalkalmazottak, illetve közszolgálati dolgozók részére nyújtott utazási kedvezmények, melyek igénybevételének szabályait később részletesebben is tárgyalom. Nem kétséges, hogy a MÁV fennállása folyamán nagyon sokféle különböző kedvezményt alkalmazott az általa nyújtott személyszállítási szolgáltatás során (és itt most kizárólag a személyfuvarozásról van szó, a teherszállítás során alkalmazott díjszabás más lapra tartozik). Mind a mai napig rendszeresen felvetődik, hogy túl sok ember vesz igénybe túl sok kedvezményt, és ez összességében a vasúttársaságnál jelentős bevételkiesést eredményez. Az is igaz, hogy ezeknek a kedvezmények egy részét - hogy úgy mondjam - nem önszántából nyújtja a vasút, hanem a díjszabás meghatározásának jogkörével rendelkező állam „kényszeríti ki". Azt hiszem, minden körülményt, pro és kontra mérlegre téve, nem tűnik teljességgel indokolatlannak az igény, ami a MÁV részéről időről-időre felbukkan, hogy az államnak át kellene gondolnia, felül kellene vizsgálnia a kedvezmények és a kedvezményezettek körét, a kedvezmények szükségességét, és esetleg csökkenteni is lehetne azokat. A másik félnek (jelesül a kormányzatnak) pedig azt kell ebben az esetben mérlegelnie, hogy kevesebb vagy csökkentett mértékű utazási kedvezmény megléte mellett is elérhetőek-e az általa preferált szociálpolitikai célkitűzések, illetve hogy a kedvezmények, vagy azok egy részének megvonásával - miközben nyilvánvalóan tisztában van saját, i 1 let ve ezzel szoros összefüggésben állampolgárai teherbíró képességével mennyi társadalmi-politikai konfliktust tud, akar és mer esetleg felvállalni. De mindez szigorúan magánvélemény, és nem is tartozik szorosan ennek a dolgozatnak a tárgyához. 147