Technikatörténeti szemle 27. (2005-06)

Látogatók és műszaki múzeumok - Jeszenszky Sándor: Látogatói kísérletek műszaki múzeumokban – Esettanulmány egy száz évvel ezelőtti múzeumi röntgen-kísérlet rekonstruálásáról

világkiállításon pedig már befejezett tény volt a technológiaváltás: a kiállítási csarnokokban csak villanymotorral lehetett a különböző gépeket hajtani, a gőzgépeket (érthető biztonsági okokból) kitiltották, csakis a kifejezetten erőmű célú épületben működhettek. A legújabb gépek mellett a gyártók kiállították régebbi termékeiket is, jelezve, hogy évtizedes tapasztalatokkal rendelkező, megbízható cégről van szó. Létrejött a muzeális és a legújabb gyártmányok együttes kiállítása, ami napjainkban a korszerű műszaki múzeumok alapvető célkitűzése. Még részletesebb információkhoz lehetett hozzájutni a szakkiállításokon. Az 1881-es Párizsi Nemzetközi Elektrotechnikai Kiállításon volt EDISON szénszálas izzólámpájának európai bemutatója, itt láthattak először városi villamosvasutat, hallhattak a látogatók telefonos hangverseny közvetítést. A közép-európai térségben hasonló jelentőségű volt egy évvel később, 1882-ben a Müncheni Nemzetközi Elektrotechnikai Kiállítás, amelynek fő szenzációja a villanyvilágítás mellett az első nagytávolságú, nagyfeszültségű villamosenergia-átvitel volt. (4). MARCEL DEPREZ 1400 V feszültség mellett 57 km távolságból juttatott el energiát Münchenbe, ahol az áram egy kis mesterséges vízesés szivattyújának villanymotorját táplálta. Bár a rendszer hatásfoka alacsony (kb. 25%) volt, bebizonyította, hogy a nagytávolságú villamosenergia-átvitel lehetséges. Ez a kiállítás azonban nem csak az elektrotechnika, hanem a műszaki múzeumok szempontjából is fontos szerepet játszott. A müncheni kiállítás fő kezdeményezője és szervezője a fiatal német mérnök, OSCAR VON MILLER volt (5). MILLER megtekintette a párizsi kiállítást és felismerte az élő, működő bemutatók jelentőségét. Előadást tartott ottani tapasztalatairól, hatalmas szervezőmunkát végzett egy hasonló kiállítás megrendezése érdekében, de módosította annak célkitűzését. Míg a párizsi kiállítás főként az eszközökre, a müncheni már az alkalmazásokra összpontosította a figyelmet. Párizsban még az volt a szenzáció, hogy a szénszálas izzólámpa egyáltalán világít, MILLER Münchenben rajztermet, olvasótermet, lakószobát, éttermet, színházat, kápolnát látott el villanyvilágítással. Villanyfény volt a nagy kiállító csarnokokban és egyes müncheni utcákon is, ott azonban a többezer gyertyafényű szénrudas ívlámpák világítottak, amelyek azonban éppen túl nagy fényerejük és bonyolult karbantartásuk miatt szélesebb körű alkalmazásra nem voltak alkalmasak, MILLER kifejezetten azt akarta érzékeltetni, hogy az izzólámpa lehetővé teszi a villanyvilágítást a mindennapi élet bármely területén. EDISON izzólámpáján kívül kiállították más gyártók, Swan, Maxim, Cruto, Müller, Siemens, Greiner & Friedrichs termékeit is. Ez a bőséges termékválaszték világosan jelezte, hogy a lényeg az új technológia, a fénynek izzó szénszállal való gerjesztése, a termék, az izzólámpa többféle gyártási eljárással is készülhet. De a villamos lámpák fejlődéstörténetét is bemutatták korábbi, már akkor muzeálisnak számító tárgyakkal. A legkorszerűbb, Hefner-Alteneck féle differenciálszabályozású ívlámpák mellett ott voltak azok a DubosCq és Serrin lámpák, amelyek az 1855-ös Párizsi Világkiállítás újdonságai voltak. A villanyvilágítás területén a már meglevő rendszer minél szélesebb körű alkalmazása volt a cél, a kiállítás említett újdonsága, a villamos erőátvitel viszont a távolabbi jövőbe mutató, első kezdeményezés volt. Az első, valóban használható rendszer kísérleti bemutatása az 1891-es Frankfurti Nemzetközi Elektrotechnikai Kiállításon történt meg, egy évvel később pedig a Ganz gyár üzembe helyezte a világ első, folyamatosan üzemelő távvezetékét Tivoli és Róma között, MILLER már a müncheni kiállítás után elkezdte