Technikatörténeti szemle 27. (2005-06)
Harangtörténeti tanulmányok - Turok Margit: Gondolatok a harang és a harangozás jelentésének, közösségi szerepének értelmezéséhez
Madonna dicsfényben a pesti városháza egykori harangjáról, 1691 Madonna és indás virágmotívumok a sárvári vár harangján, 1695 5. „Csodalények" Képi alakjuk/formájuk ugyanazon a módon keletkezhetett, mint a különféle rendű és rangú angyaloké, szeráfoké. A két világ határán állnak, akárcsak a csillagok, csillagképek. Ezért feltehetően csillagképek képi megjelenítésében lelhetjük meg eredetüket. A Föld keringése és tengely körüli forgása következtében megváltozó (egymásba csúszó, egymástól távolodó, alakjukat módosító) csillagképek jelennek meg ezekben a csodalényekben. Feltételezhető az is, hogy a különböző kultúrákban eltérően értelmezett és megjelenített csillagképek, az egymással való érintkezés (együttélés) során olvadtak egybe és jelentek meg új alakban. Torz maszkok az egykori pesti városháza Sárkányok között trónoló Krisztus a harangján, 1691 berethalmi harangról