Technikatörténeti szemle 27. (2005-06)
Harangtörténeti tanulmányok - Kormos Gyula: Sopron és egykori jobbágyfalvainak harangkincsei
DR. KORMOS GYULA* SOPRON ÉS EGYKORI JOBBÁGYFALVAINAK HARANGKINCSEI 1 A Sopron és környékén található középkori templomok egy része már a 13-14. században épült, némelyike már korábbi, románkori alapokon áll. Míg a harangok templomi használata Európában már a 10. századtól bizonyított, addig itt a legkorábbi időkről megmaradt írásos dokumentumokból nem tudható meg, mióta használtak harangokat. Sopron második legnagyobb harangja, az 1893-ban öntött Szent Mihály-harang a Szent Mihály-templomban azt hirdeti, hogy „pótlom az 1498-ban s az 1837-ben öntött régi harangokat'. Ha hazánk területén már a 11 -12. századból származó harangokat is találtak, akkor nem valószínű, hogy éppen Sopron 13-14. századi tornyaiból hiányoztak volna. A város abban a kivételes helyzetben volt, hogy a nagy török pusztítás elkerülte, így akkor harangjai is megmaradtak. Legalábbis a későbbi megszentségtelenítők számára. Ma már szinte felbecsülhetetlen az a kár, hogy milyen értékek váltak az emberi élet kioltására alkalmas eszközökké az első és második világháború nevezetes rekvirálásai során. Ezért is nagy-nagy öröm, ha valahol újra felfedezünk egy olyan kincset, amelynek életútja az idők folyamán feledésbe merült. A 2001-ben Sopronban rendezett 3. Harangtörténeti ankét kapcsán a SELTENHOFER dinasztia tevékenységének bemutatására Sopron és környékén sor került egy felmérésre, 2 amelyből azonban a Sopront közvetlenül övező egykori jobbágyfalvak részben kimaradtak. A 2004-es felmérés ezt a hiányt pótolta, ámde a hajthatatlan kíváncsiság a felmért területre is elvezetett, mivel néhol a számbavétel - idő hiányában - csak korábbi dokumentumok alapján történhetett meg. így az előadásban a környék legrégebbi harangja mellett a felfedezett 3 db, az idén 330 éves, valamint más harangok érdekes részleteinek bemutatására is sor kerül. Bár táblázatos formában összefoglaltuk minden felmért harang legfontosabb adatait, a feljegyzett harangfeliratokat e helyen nem közöljük. Az Arrabona folyóirat (Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Közleményei) 43/1. (2005) számában azonban a fellelt régi harangok környezetében lévő újabb öntésű harangok feliratait is közzétettük. A FELMÉRÉS INDÍTÉKAI Amikora Soprontól 5 km-re fekvő harkai evangélikus templom orgonáját restauráltam, kezembe került Andreas Schindler: Harkau mein Heimatdorí (Sinsheim, 1987) c. könyve, amelyben a templom orgonája mellett a falu harangjaival is foglalkozik. Nagyon érdekes adatra bukkantam, ahol a szerző leírja, hogy a mai római * Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kormos@uvt.bme.hu