Technikatörténeti szemle 27. (2005-06)
Tanulmányok - Laufer Gábor: A computerek és én
kapacitással. Én 1987-től 1994-ig vezettem egy ilyen BBS-t Washington D.C-ben, ami intellektuális beszélgetésre specializálódott, és elég népszerű lett. Erre még visszatérünk később. Még mindig 1981, aztán 82, én jól megtanultam az Applesoft Basic-et, és „ontottam" a programokat. Főleg olyanokat, amik segítették az 5 éves fiam és 3 éves lányom intellektuális fejlődését, tanulási programokat, amelyek még akkor nem léteztek a boltban. 4. A TÍZPRÓBA Aztán megjelentek a játékok. 35 éves fejjel, nagyon élveztem a játékokat. De hiányoltam az olyan játékokat, amiket több ember tud játszani, és hiányoltam a gondolkodós játékokat. Úgyhogy nekiálltam egyet írni, csak úgy, magamnak, haveroknak, esetleg a családnak. Akkor jött ki egy játék, amit Olympic Decathlonnak (tízpróba) hívtak, ahol lehetett súlyt lökni, futni, és a tízpróba tíz sportágát játszani. Na mi lenne, ha létezne egy intellektuális tízpróba-szerűség, gondoltam. Nem létezett, és elkezdtem írni egyet. Tíz különböző intellektuális feladat, talán mint egy IQ teszt játék formába öntve, tízpróbaszerű pontozással, és elneveztem Intellectual Decathlonnak (intellektuális tízpróba). Nem volt határidős a dolog, úgyhogy nem siettem, de hat hónappal később mégis megszületett. Megmutattam haverjaimnak, mindenkinek tetszett, kivéve egy orvos kollégámnak, akinek nagyon tetszett. Hogy ez elég jó ahhoz, hogy kiadják! Ugyan már, ki adná ki egy orvosnak a BASIC-ben megírt, amatőr kis programját? A kolléga három hónapon keresztül nyúzott, hogy küldjem el egy kiadónak, én három hónapon keresztül mondtam neki, hogy nem vagyok hajlandó kiröhögtetni magam. A végén, csak hogy lerázzam magamról, elvittem a programot egy Baltimoreban állomásozó, akkor az Apple világában jól ismert kiadónak, bemutatásra. Mondták, hogy küldjem csak be postán, minden nap kapnak egy csomót, és majd elbírálják. Mondtam, hogy azt nem, ez egy olyan program, amit csak személyesen tudok demonstrálni. Megengedték. Bevittem, bemutattam (MUSE Software, a híres Castle Wolfenstein játék kiadója volt 20 ). Azonnal, ott a helyszínen felajánlottak egy szerződést. Hogy kiadják. Én teljesen le voltam döbbenve, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam nagyon büszke. Annak ellenére, hogy egy évbe került, amíg a programom eljutott a boltokba, annak ellenére, hogy később aljasul átvágtak, becsaptak, már ami az eladás után nekem járó pénzt illeti. Büszke voltam, mert az énáltalam kitalált valami ott volt az ország összes computerprogram boltjában. Mindenesetre a nagy átvágás arra jó volt, hogy soha többé ne próbáljam meg kiadatni a programokat, amiket irtam. Mivel ez volt az egyetlen program, amit mint teljes amatőr írtam, de mégis profi szinten ki lett adva, ott volt a boltokban, egy picit részletesebben leírom, hogy mit is alkottam. Az ID (Intellectual Decathlon) tulajdonképpen tíz különböző programból állt. Mindegyiket külön kellett megírni, és az egyikből a másikba csak a megszerzett pontszámok, és persze a játékos(ok) neve(i) mentek tovább. Számszerint fogom részletezni a tíz programot és "történetüket".
