Technikatörténeti szemle 27. (2005-06)
Tanulmányok - Laufer Gábor: A computerek és én
használtam, de még mindig megvan). És szintén ott vettem az első „computerjátékomat 1 ', az azóta legendássá vált Pong-ot 11 . 10 dollárért (eredetileg 100 volt). Fogalmam sem volt, hogy mit csinál, hogy működik, csak láttam, valahol hallottam a nevet, és egy tizesért nem tudtam ellenállni, hogy ne vegyem meg. Hazavittem, rákapcsoltam a TV-re, bekapcsoltam, és működött. Teljes bámulattal töltött el a dolog, hiszen a képernyőn ott pattogott egy „labda", ott volt két „ütő", amit a gombokkal lehetett irányítani, és - tessék kérem figyelni! - ami ámulattal töltött el, hogy tudtam, hogy a kis műanyag dobozban nincs sem labda, sem ütő, sem semmi, és mégis a képernyőn van. Hiszen addig a computer számomra a képernyőre csak betűket és számokat vitt, grafikát még ezelőtt nem láttam. És ez nem is volt igazán egy computer (mint később kiderült, igen, de akkor ez nem volt világos számomra). ...És feleségemmel hosszú órákon keresztül Pongoztunk, ami egyébként az első és utolsó akármilyen, computerekkel kapcsolatos dolog volt, amit nem gyűlölt később... Költöztünk. Philadelphia, 1977. Computerek még mindig távol, ami viszont közelebb volt, az a Radio Shacknevű üzlet, ami nagyjából a pesti Ezermester bolthoz volt hasonlítható. Borzasztó olcsón lehetett integrated circuit chip-eke\, elektronikus alkatrészeket venni. Belevetettem magam ezen dolgok tanulmányozásába, AND, OR, NAND kapuk, binary-to-decimal dekóderek, 7 szegmenses LED display, 555 counter chip, LED-ek... Orvos létemre szegények voltunk, egy első éves rezidens akkor 11 ezer dollárt keresett egy egész évben. Heti 110 óra munkáért. Feleségem sakkozni nem szeretett (én igen), úgyhogy "feltaláltam"egy játékot magunknak (a Pong már lejárta magát). A fenti alkatrészekből, amit kb. tíz dollárért be lehetett szerezni, építettem egy találomszerű szám generátort 12 , ami egy háromszámjegyű számot teremtett egy gomb lenyomására, és a 16 LED lámpából egyet kigyújtott, amit betűkkel A-tól F-ig elneveztem. Én terveztem és rajzoltam kézzel a printed circuit board-ot 13 , én forrasztottam minden alkatrészt a helyére. Terveztem „lottó-szelvényeket", ahol minden szelvényen tíz háromjegyű számot és egy betűt (a-tól f-ig) lehetett bejelölni. Lesokszorosítottam a kórház másolóján, csináltam egy csomó lottószelvényt, amit a zsebünkben lévő aprópénzen lehetett „megvenni". A pénzt egy dobozba bedobtuk. Minden nap kitöltöttünk szelvényeket, és minden nap volt „húzás" a kis elektromos bizgentyűn, amit építettem. Már nem emlékszem pontosan hogy ment a húzás, de kiszámítottam, hogy a valószínűség úgy jött ki, hogy kb. egyszer egy hónapban valaki megnyerte az összes pénzt a dobozban. Ami arra jogosította fel az illetőt, hogy teljesen magára költse a pénzt. De akkor még szerettük egymást, és mindig aki nyert, az a másiknak vett valamit. Az alkatrészekre elköltött tíz dollár sokszorosan visszajött élvezetben. Közben egy nap a philadelphiai „mall'* 4-ban megláttam egy kis üzletet, ahol „elektronikus dolgokat" árusítottak. Bementem. Egy sakktábla... - a konnektorba dugva. Hát ez meg mi? Megkérdeztem. Egy sakk computer 15 , világosított fel az eladó. Egy sakk Ml? Mi az, hogy sakk computer? Egy computer, ami sakkozik. Hogy sakkozik egy computer? Úgy, hogy maga lép, beüti a lépést azokon a gombokon keresztül, a computer
