Technikatörténeti szemle 27. (2005-06)

Gyűjteményi ismertetések - Kolláth Ágnes–Képes Gábor: Videoton Home Center – egy intelligens otthon a rendszerváltás korából

cég állami tulajdonban volt). A szétesés szinte törvényszerűnek bizonyult (ritka kivé­tel ezalól Székesfehérvár másik nagy húzóneve, a Könnyűfémmű, amely éppen csak elkerülte ezt a sorsot, de a város harmadik nagyvállalatának, az Ikarusznak szintén nem tett jót az átalakulás), és különösen súlyosan érintette a Videotont, amelynek gyáregységei szinte egész Fejér megyét behálózták, és jelentős múltra te­kinthetett vissza, hiszen még a II. világháború előtt (1938-ban), mint Vadásztöltény­gyár indult. 7 Az 1980-as években azonban már erősen kezdtek mutatkozni a vállalatnál a tervgazdálkodás és a kötelező foglalkoztatás által okozott, egyre súlyosabb problé­mák, melyek végül abba torkolltak, hogy 1990 legelején az addig együttesen műkö­dő gyáregységeket kénytelenek voltak önálló vállalkozásoknak minősíteni, hogy tovább funkcionálhassanak. Ez történt a Rádiógyárral is, így annak Ajkai és Petőfi Gyáregységéből (utóbbi Székesfehérváron volt), valamint az Üzemgazdasági osz­tály egyes részeiből létrehozták a Videoton Elektronikai Készülékeket Gyártó KFT-t, pontosan 1990. január 1-én. 8 VÁMOS GYÖRGY projektje ide került át, ami azonkívül, hogy egész munkahelyé­vel ez történt, logikus döntésnek is bizonyult. Ennek alátámasztására elég csak megnézni az Elektronikai Készülékeket Gyártó KFT részegységeinek tevékenysé­gi körét. A Petőfi Gyáregység a leírás szerint nyomtatott áramköri panelok, finommecha­nikai (pl. fogaskerék-meghajtás), elektromos és elektromechanikus alkatrészek (rezgőkörök, kábelek, kábelkötegek, tekercsek), valamint kézi összerakást igénylő egységek, panelek, gyártmányok szerelésével, beszabályozásával, ellenőrzésé­vel foglalkozott. 9 Ugyanakkor az Ajkai Gyáregység elektromechanikus részegységek készítését végezte, „az alkatrészektől a kész szerelvényekig bezárólag". Témánk szempont­jából különösen fontos, hogy lehetőségük volt műanyag feldolgozására, azaz hőre lágyuló fröccsöntésre és hőre keményedő sajtolásra, valamint elektromechanikai készülékek dobozainak festésére és gravírozására. Ezen kívül ki kell emelnünk a következő idézetet az eredeti cégismertetőből: „Műszaki szakembereinknek igen nagy gyakorlata van licencek honosításában, prototípus elkészítésében, új gyárt­mányok gyártásának műszaki előkészítésében."™ Ebből a rövid leírásból kitűnik, hogy az akkori körülményekhez képest a „vek­kei" továbbfejlesztéséhez az elképzelhető legjobb lehetőségek álltak rendelkezés­re. VÁMOS GYÖRGY meg is kezdte a munkát, amiben segítségére volt a szintén nemrég odakerült TÁTRAI TAMÁS, aki a szerkezethez tartozó dallamok bekottázását végezte, és a technikai részletek kidolgozásában is segítséget nyújtott. Miután zöld utat kaptak a mindentudó óra fejlesztésére, amelyet tulajdonkép­pen inkább csak finomítani kellett, hiszen az alapokat VÁMOS GYÖRGY már lefektet­te, a munka elég gyorsan haladt, és az 1990-es év második felére el is készült a szerkezet prototípusa. A Videoton utódvállalatai között ekkor még erős volt az összetartás, így a terve­zők minden szükséges alkatrészhez ingyen juthattak hozzá, mint a régi időkben, így sikerült megkapniuk a Videoton PSR műholdvevő dobozát, az Infracolor TV táv­irányítóját, amelyen még némi átalakítást is elvégeztek a kedvükért, hogy a felirat­ok illeszkedjenek a hozzájuk kapcsolt funkciókhoz (egy külön kapcsoló

Next

/
Thumbnails
Contents