Technikatörténeti szemle 27. (2005-06)
Gyűjteményi ismertetések - Kolláth Ágnes–Képes Gábor: Videoton Home Center – egy intelligens otthon a rendszerváltás korából
beiktatásával továbbra is lehetett irányítani vele a televíziót is - VÁMOS GYÖRGY otthonában ez a mai napig így működik), a készülék infravevőjét, de ugyanúgy a vezetékek is „házon belülről" érkeztek. E szerkezet nagy sikert aratott az időközben Készülékgyártó KFT-vé átkeresztelt cég vezetőségénél, különösen, hogy fejük felett a kapitalista gazdaság sötét viharfelhői egyre inkább gyülekezni kezdtek. Megtekintve a korabeli létszámjelentéseket, kiderül, hogy a kétezer dolgozó mintegy egynegyede improduktív volt, azaz nem tudtak hasznos munkakört rájuk bízni. 11 így az ő foglalkoztatásuk erősen megterhelte a növekvő inflációtól, és a nyugati vállalatok villámgyors előretörésétől amúgy is sújtott cég költségvetését. Az is a kor jellegzetességei közé tartozik, hogy a vevők egyrészt megmámorosodtak a hirtelen betörő árudömpingtől, így a hazai termékek vonzósága erősen csökkent, különösen ami a műszaki cikkeket illeti, másrészt viszont sokaknak gyorsan romlott az anyagi helyzete az elbocsátások és egyéb gazdasági problémák miatt, így nem is gondolhattak a fogyasztói társadalom újonnan jött vívmányainak kiaknázására. A Készülékgyártó KFT-nek tehát sürgősen cselekednie kellett. Olyan termékekre volt szüksége, amelyek húzónéwé válhatnak, amelyeket nem lehet megkapni jobb minőségben és ráadásul valamely vágyott márkanévvel felcímkézve, ahogy az történt a Videoton legtöbb árujával. Erre a célra kiválónak ígérkezett a „vekkel", így a fejlesztőket maximálisan támogatták, ugyanakkor határozottan sürgették is a vezetőséget, hogy haladjanak a munkával. Emiatt VÁMOS GYöRGYnek bizonyos kompromisszumokat kellett kötnie a funkciók és a kidolgozottság terén. Ami a technikai részleteket illeti, néhány hibát időszűkében nem tudtak kiküszöbölni. A tárgynak valóban nem erőssége, hogy kondenzátorai túl közel vannak a hűtőbordákhoz, s hamar kiszáradnak; hogy meglehetősen egyszerű, korszerűtlen tápegységet tartalmaz, s a kijelzővel is akadtak kisebb használati problémák. Ezen kívül bizonyos funkciókat sem sikerült teljesen működőképessé tenni, ezért félbemaradtak vagy teljesen kihagyták őket. így például a hőmérőnek megvan a maga menüpontja, de nem lehet használni, mivel két oldalsó bővítőegységre lett volna szükség hozzá, amelyeket már nem sikerült beszerezni. A tervezett játékokat, illetve játékszerű funkciókat (totó-lottó számgenerálás, dobókockák, véletlenszám-generálás, félkarú rabló, mastermind) sem tudták már beprogramozni, és nem sikerült tökéletesíteni az időzítést sem, ugyanis, hogy csak ezt az egy hiányosságot említsük, a gép még nem tudott telefonhívást kezdeményezni adott időpontban vagy bizonyos esemény (pl. riasztás) bekövetkezésekor. A menüket sem tudták igazán optimalizálni, például a távirányítónak nem mindig ugyanazzal a gombjával lehet elfogadtatni egyes parancsokat (ezt sikerült tapasztalnunk, mikor személyesen kipróbálva a Home Centert, csak hosszas próbálkozás után tudtuk leállítani az egyik dallam lejátszását). Valamint, mivel VÁMOS GYÖRGY a szövegeket eredetileg angolul készítette el, mikor még csak saját örömére fejlesztette mindentudó óráját, bizonyos pontok magyarításáról a nagy sietség miatt egyszerűen elfeledkeztek (a szerkezet kiterjedt menürendszere miatt ez nem meglepő). A Készülékgyártó KFT-nek, amelynek neve eközben újra módosult, ezúttal EKG KFT-re, nagy szüksége volt az új fejlesztésre, így megkezdték a készülék gyártását. Az első példányokat a székesfehérvári Petőfi Gyáregységben készítették el. A gyártásvezető SZABÓ SÁNDOR volt, ő felügyelte a kézi összeszerelést, amit öt-hat