Technikatörténeti szemle 25. (2001-02)

Tanulmányok - Hronszky Imre: Gőzsűrűség-mérések és azok hatásai a 19. századi kémiai atomelmélet fejlődésére

atomsúlyokhoz vezető út Dumas számára már mind hipotetikusabbnak mutatkozott. A tapasztalt problémák, az atomelmélet kémiába való bevezetésének, valamint funkcionálásának felülvizsgálata Dumast végül is a kémiai elemek atomjairól szóló tanítás szenvedélyes elutasításához vezette. 1836-ra már úgy látta, hogy az atomelémletet dogmatikusan vezették be mind a tudományba, mind a filozófiába. Noha bizonyos következtetések dedukálhatóak, amelyek helyesnek bizonyulnak, ez nem változtat az egész rendszer önkényességén. Ez az önkényesség számára, mint ellentmondások megjelenése és eszkalációja vált világossá. Szerinte ugyanis csak a válságot mélyítették mindazok az erőfeszítések, amelyeket az atomsúlyok meghatározására tettek.

35 Összefoglalja nézeteit a „Kémiai bölcselet" című könyve, amely 1836-os előadásai anyagát tartalmazza.

36 „A kénre, foszforra, arzénre vonatkozó mérések eredményei alapján nyilvánvalóan vissza kell utasítanunk azokat a természetükre vonatkozó következtetéseket, amelyeket a négy egyszerű testről gáz formában való viselkedésük és a bróm és jód gőzének megfigyelése alapján tettünk." Azaz ezek nem tekinthetők kétatomosaknak. Dumas ebből az Avogadro törvény érvénytelenségére következtet ... „meg kell állapítani, hogy a gázok, még ha egyszerűek is, ugyanabban a térfogatban nem tartalmaznak azonos számú atomot, legalábbis kémiai atomot." Ezt először 1832-ben jelentette ki nagy hangsúllyal.

37 Berzelius egy évvel később megismételte Dumas kijelentését és úgy kommentálta azt, hogy Dumas eredményei megmutatták, hogy az egyszerű gázok gőzsűrűség mérése nem vezet feltétlenül és közvetlen módon az atomsúly meghatározásához.

38 A további kutatásra Dumas azt javasolja, hogy ezen hipotézisekbe való mélyebb elmerülés helyett stabilabb bázist kell keresni szilárdabb elméletek számára. A gőzsűrűség mérése inkább a vegyületek gőzeinek vizsgálatára használható. Noha ez kevésbé fontos, mégis jelentős térfogattörvényekhez vezethet. A kémikusok előtt több út kínálkozott az atomsúlyok használatával kapcsolatban. A később, 1860 után egységesen elfogadott út (Avogadro hipotézisének érvényességére és az anomális gőzállapotok mint a molekuláris disszociáció jelenség jellegére vonatkozó értékeléssel) a harmincas évektől túl hipotetikusnak tűnt, s a logikai szükségszerűséget nem vették észre. Másik út volt, hogy rendszertelenül használják az atomelméletet, mint alkalmi segítséget problémáik megoldásában.

39 Harmadik út volt Wollaston tanácsának követése, azaz sok kémikus elfordult minden elmélettől és a negyvenes, ötvenes években a Gmelin-ekvivalensek használatára korlátozódott. Ezzel megfosztotta magát attól, hogy lehetséges elméleti ismereteket szerezzen, de tapasztalatait szilárd empirikus alapokról kiindulva rendezhette. Mindegyik döntés mellett szóltak érvek, s ezek mindig a kémiai kutatás, tágabban a tudomány mibenlétét és a követendő utat érintették.

40 Maga a kémia, egészét tekintve pedig annyi új feladatot kapott pl. a gyorsan fejlődő szerveskémia kutatásban, elsősorban az új, szintetikus szerveskémiában, hogy a konzisztensen felépített alapvető elméletre törekvés mintegy háttérbe került. A szerves anyagok molekulái molekulasúlyának meghatározása és „szerkezeti