Technikatörténeti szemle 25. (2001-02)

Könyvismertetés - Kozma Gyula: Frisnyák Zsuzsa: A magyarországi közlekedés krónikája 1750–2000

Frisnyák Zsuzsa: A magyarországi közlekedés krónikája 1750-2000. (História Könyvtár. Kronológiák, adattárak 7.) Budapest, História - MTA Történettudományi Intézete, 2001. XXV, 346 old., 14 t. Frisnyák Zsuzsa, az MTA Történettudományi Intézetének fiatal munkatársa korábbi munkái közül kiemelkedik a „150 éves a magyar vasút" c. kiállítás a Közlekedési Múzeumban, a „Fejezetek az udvari utazások történetéből" c. kötet, egy Baross monográfia, melynek szerzője és szerkesztője, a Magyarok krónikája c. hatalmas kötet, amelynek képszerkesztője volt. Közölt több mint harminc tanulmányt és ismeretterjesztő cikket, s tartott húsznál több kiváló sikerű előadást, s mindezekkel a háta mögött most három évi - nagyrészt elsődleges levéltári forrásokban végzett kutatómunkája eredményeképp jelentette meg A magyarországi közlekedés krónikája 1750-2000 c. munkáját. A bevezető tanulmányban ismerteti rendszerező elvét és megindokolja, hogy a korszakolás miért lép túl a korábbi összefoglaló kísérletek ágazati szerkezetén s miért csoportosítja a közlekedés történetének legfontosabb tendenciái alapján két elhatárolható időszakba a 250 év közlekedési eredményeit. Hangsúlyozza, hogy míg a kötet gerincét alkotó kronológia középpontjában a közlekedés egészének és ágazatainak eredményei állnak, a bevezető tanulmány egy társadalom- és mentalitástörténet, amelyben a szállítási struktúrák és a hálózat fölvázolása mellett mindig a járművek és az ember kapcsolatán van a fő hangsúly. így a járművek fejlődésének, az új eszközök, találmányok megjelenésének jelzése nem okvetlenül azok dicsőítése, hanem az emberre gyakorolt hatásának az elemzése. Rámutat a körforgásra; az emberi igényre létrejövő egyre újabb találmányok (térlegyőzési technikák) egyre újabb s újabb találmányokat provokáló emberi igényeket támasztanak, s a körforgás pillanataiból a technika változásánál sokkal fontosabb megragadni, elemezni, hogy miként hatott az ember kultúrájára, életmódjára, mentalitására. Végül egy nyugtalanító kérdéssel zárja bevezető gondolatait a szerző: vajon emberi szabadságjog-e a motorizációs mobilitás? - s a választ a XXI. századtól reméli megkapni. A roppant körültekintő, az adatok és adalékok hatalmas mennyiségét, jó hatezer egymást követő eseményt két korszakban vonultatja föl a kronológia. Rendre 1750-1835-ig a delizsánszok, 1836-1866-ig a közlekedési vállalkozások, 18671890-ig a magánvasutak korát, 1891-1919-ig, mint a vasút fénykorát, 1920-1944-ig a közlekedési verseny, 1945-1968-ig a szovjet típusú közlekedés, végül 1969-től a közúti közlekedés korának történéseit. A delizsánszok korában kevesen élvezték az utazás örömét, a magántulajdonú - fogatolt - járművek akkor is a presztízs, a társadalmi helyzet jelzői voltak. Nem hozott életmódbeli változást a közlekedési vállalkozások kora sem, az új lehetőséggel nem sokan éltek. Új szokásokat, majd a magánvasutak kora hozott, az utazás - mint kedvtelés is - szokásba jött, ám az új lehetőségek és körülmények korábbiakhoz igazítása még gondot jelentett. A vasúti közlekedés fénykorában maga a vasút egyre inkább áthatotta az em-