Technikatörténeti szemle 25. (2001-02)

Krónika - Tóth János: Kiss László (1930–2000)

ti technikai örökséget. Bölcs előrelátással figyelmeztette a szakmát a rendszerváltás után az iparleépülés, az ipari szerkezetváltás hátrányos hatására a szakmúzeumokban, a szakmúzeológiában. Kiss László átmeneti megoldásnak gondolta a szakmúzeumok felének alapítványi működésre való áttérését 1990-től. Fontos szerepe volt az 1993-as országgyűlési döntés előkészítésében, melynek köszönhetően évente pályázati úton megítélt állami támogatást kapnak a „végveszélybe került műszaki, ipari és termeléstörténeti szakmúzeumok, illetve veszélyeztetett emlékek megőrzésére". A támogatásokat a Technikatörténeti Műtárgyvédelmi Szakbizottság - melynek haláláig titkára volt - javaslata alapján a NKÖM hagyja jóvá. Rendkívüli alapossággal, a múzeumok tevékenységét jellemző adatokat tartalmazó saját kezűleg rajzolt táblázatokkal készült a szakbizottsági ülésekre. A vitás kérdésekben nagy tapasztalata, tárgyilagos és logikus érvelése mindig iránymutató volt. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az anyagi háttér nélkül maradt Öntödei Múzeum és a Központi Kohászati Múzeum „Állami védernyő" alá helyezésében, vagyis az Országos Műszaki Múzeumba integrálásban. A Központi Bányászati Múzeum Alapítvány és a Magyar Építőipari Múzeum Alapítvány kuratóriumi tagjaként hasznos tanácsaival segítette a két intézmény tevékenységét. A (szak)múzeumokra vonatkozó törvények hiányossága miatt többször hangsúlyozta a (szak)múzeumokban őrzött műkincsek állami tulajdonát, ami a (szak)múzeumok - korábban - állami cégek általi alapításából egyértelműen következik és ebből adódóan szükséges az állami gondoskodás kiterjesztése a szakmúzeumokra is. Munkásságát Móra Ferencdíj (1993), Szent Borbála Emlékérem (1996), Széchenyi Ferenc-díj (2000) kitüntetésekkel ismerték el. Igazán alapos szakmai tudásról, széleskörű tájékozottságról tanúskodnak főbb munkái: A múzeumok évi munkájának adatai 1957-1975 (Bp., 1976); Helyismereti kutatók kézikönyve, Intézményi adattárak, Múzeumok (Bp., 1975); Magyarország ipari műemlékei (Bp., 1981); Magyarország műszaki múzeumai (Bp., 1982); Műszaki emlékvédelem, ipari hagyományápolás Magyarországon (Bp., 1985). Munkatársai tisztelték és szerették. Életpályája nem volt különleges, nem üstökösként ért véget, mégis magasra ívelt. Szerény, kitartó munkával elérte, hogy a műszaki múzeológiáról mindent tudott. Mi tőle kértünk tanácsot, ő mindig készséggel segített. Aztán csendben, váratlanul elment 2000. november 24-én. Pótolhatatlan űrt hagyott bennünk. Hamvait családtagjai, barátai, ismerősei, a szakma széles részvétnyilvánítása mellett helyezték el Budapesten a Szent Gellért Templomban. Tóth János