Technikatörténeti szemle 24. (1999-2000)

Szabadváry Ferenc: Országos Műszaki Múzeum: előzmények, elődök, jelen és jövő

megerősödését. Az ipar és a múzeum vezetősége ezt úgy értelmezte, hogy ilyen vizsgálatokkal járulhat hozzá a hazai iparfejlődéshez. Vagyis, kémiai-mechanikai tárgy- és anyagvizsgálatokkal, persze díjazás fejében. A múzeum a Vallás és Közoktatási Minisztérium alá tartozott, a vezetőség azonban kiharcolta 1896-ban, hogy rendeljék a Kereskedelmi Minisztérium alá. Az évi jelentések egyértelműen mutatják „a Technológiai Iparmúzeum bukás felé haladó útjait". Az 1897-98. évi jelentésben olvashatjuk „A gyűjteménytárnak a különböző iparok történelmének feltüntetését célzó része ugyan érdekes, gazdag országban jogosultsága is van, de iparfejlesztő hatása annak alig tulajdonítható". 1908-1909: „A gyűjteménytárat ez évben muzeális jellegű tárgyakkal nem gyarapítottuk, az ezirányú fejlesztést lassanként felhagyjuk...". 1913: „Az intézmény legújabb korszakában muzeális jellegét csaknem teljesen elvesztette, és inkább speciális szakoktatással működő élő és éltető iparfejlesztési intézménnyé alakult." Ez meg is történt, bár jogilag és névleg csak 1924-ben. Akkor a „M. Királyi Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet" nevet vette fel. Az épület különböző neveken, de mindmáig anyagvizsgálatok területén működik. A hazai technológiai múzeum igazán rosszkor szűnt meg, hiszen Európa és Amerika nagy műszaki múzeumai, így a prágai és bécsi, a müncheni stb. éppen a századforduló idejében bontakoztak ki. A tény, hogy külföldön körülöttünk egyre alakultak a műszaki múzeumok, s azokban magyar találmányok is vannak kiállítva (mint pl. a müncheni múzeumba került Mechwart első hengerszéke, Bánki motorja, Bláthy-Zipernovszky egyik korai transzformátora, vagy Pollák-Virág gyorstávírója stb.) újra előtérbe hozta a műszaki múzeum kérdését. A kereskedelmi miniszter értekezletre hívta össze több minisztérium, az egyetemek és főiskolák, valamint a gyáripar képviselőit. A gyűlés javaslata alapján állandó bizottságot alapítottak, delegációt küldtek ki a külföldi múzeumok tanulmányozására, s belföldön megkezdték a tárgy-gyűjtést a létesítendő Magyar Technikai Múzeum számára. Évente 1911-től kezdve ipartámogatási hitelből biztosítottak a tervezett múzeumnak adott évi összeget. Azután jött a világháború és annak utókora, és az egész műszaki múzeum ügy lekerült a napirendről. De voltak, akik nem tették félre az egész ügyet, bíztak benne, hogy csak megvalósul a Magyar Technikai Múzeum. Név szerint meg kell itt említenünk Lósy-Schmidt Ede (építő)mérnököt, aki a Mérnök és Építészegylet főkönyvtárosa volt, és aki fáradhatatlanul küzdött egy műszaki múzeumért, és szenvedélyesen gyűjtötte annak tekintetbe jöhető tárgyait. Az ő ösztönzésére a mérnök egyesületek és a gyáripar újra sürgetni kezdte egy magyar műszaki múzeum ügyét, eredményesen. A magyar kormány 1934-ben megbízta Lósy-Schmidt Edét, hogy keressen a tervezett múzeum számára elhelyezési lehetőséget. Lósy gyorsan talált is, az 1932-ben a MÁV-ba olvadt Déli vasút Mészáros utcai igazgatóságának harmadik emeletét. 1935. március 6-án a magyar rádió bejelentette a Magyar Műszaki Múzeum megalakulását. A következő évek során a múzeum gyűjteménye fokozatosan nőtt, és ugyanez állt a látogatottságára is. 1939-ben a MÁV azonban visszaigényelte épületét. Az akkori kereskedelmi miniszter ekkor úgy döntött, hogy a kevéssel előbb Magyar-