Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)

Krónika - Radnai Jenő: „Magn ... óh, már száz éves. 1898–1998” című időszaki kiállítás

olyan értékes volt, hogy kortársai, utódai gondoskodtak, sőt mind a mai napig gondoskodnak arról, hogy alkotásai, melyek „jobb részét" képezik - bármily sérülékeny információhordozóra is rögzítették őket -, ne enyésszenek el. Az Erzsébet kori angol költő, Edmund Spénser meg így kesergett: Homokba írtam kedvesem nevét, de jött a hullám s rajzom elsöpörte: leírtam újra minden betűjét, de jött a dagály s munkám eltörölte. Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve a lány - megfogni a pillanatot, hisz magam is így omlok egykor össze és nevemmel együtt elpusztulok. Tévedsz! - feleltem: híred élni fog, ami porba hal, az csak ócska lom, szépséged a dalaimban lobog s dicső neved örökre fölírom. Az elmúlás, elfelejtés ellen Spenser is úgy látta, hogy kedvesének emlé­két, szépségét elég dalba foglalnia, a dal olyan értéket képvisel, hogy ez az információ örökre megmarad. Nem kellett piramist építenie, elég volt az in­formációt írásban rögzítenie és olyan kortársakra bíznia, akik aztán értéke miatt féltve őrzik és terjesztik. Horatius is, Spenser is annak köszönheti jóslata beteljesülését, hogy az auditív információk szerepét, jelentőségét az írásbeliség teljesen kiszorítot­ta, az információk tárolásának szinte kizárólagos eszköze az írás lett. „A szó elszáll, az írás megmarad!" - mondották, és csakugyan, évszázadokon át bi­zonyosnak látszott, hogy a szavakban, nyelvi eszközökkel megformálható in­formációt csak az írás tudja megőrizni. A vándor dalnokok, igricek művésze­te velük együtt elenyészett. A hang, a beszéd, a zenélés a pillanatnak szólt, s amit elmondtak, közöltek, elénekeltek, azt írásban kellett rögzíteni, ha nem kívánták a feledés süllyesztőjébe ereszteni. Petrarca szomorúan vette tudo­másul, hogy elhunyt kedvesével együtt sírba szállt bársonyos hangja is. Sze­rinte a szép hang, a hanggal hatni tudás az istenektől kölcsönzött művészet, s az ember ezt tartósan nem is birtokolhatja. Ma már tudjuk, az istenek megengedik a kellően ügyes embereknek, hogy tartósan birtokolják a legszebb hangokat is. Ez a kellő ügyesség, ez a felté­tel. Először is ügyesen meg kellett fejteni, mi tulajdonképpen a hang, s ami­kor már világossá vált, hogy a levegő rezgése, ki kellett találni azt az ügyes

Next

/
Thumbnails
Contents