Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)

TANULMÁNYOK - Ékes Miklós: A felvonótechnika rövid fejlődéstörténete

lom miatt, szükségessé tette az utazni szándékozók tájékoztatását a felvonó pillanatnyi foglaltságáról, helyzetéről stb. Megszülettek a különféle mutatós (analóg), illetve jelzőlámpás (digitális) jelzőrendszerek, végül szinte „feldíszített karácsonyfák" kerültek a hívógomb mellé. A századfordulót megelőző utolsó évtizedekben kezdődött el a nagyvárosok világvárossá, megapolisszá fejlődése. Két irányzat figyelhető meg. Az egyik, ahol a város körül megfelelő építési terület található, a vízszintes terjeszkedés. A másik, ahol ez nem volt lehetséges, (például az USA-ban, New York, Manhattan-félsziget), a 15-20 emeletes magasházak, illetve valamivel később, az ezeknél sokkal magasabb felhőkarcolók építésének eredményeként, a függőleges növekedés. A vízszintes terjeszkedésre igen jó példák az európai fővárosok, nagyvárosok. A lakosok részére, a megnövekedett távolságok miatt meg kellett teremteni a vízszintes közlekedés feltételeit. A lóvasút szállítási teljesítménye jelentéktelen, ezért megjelent az akkori igényeket kielégíteni képes, sok utas egyidejű szállítását lehetővé tevő városi villamosvasút. Első változata a sínek közötti aknában elhelyezett áramvezetővel működött, de bebizonyosodott, hogy a legkisebb zápor azonnal zárlatot okoz és megakadályozza az üzemelést. Gondban voltak az üzemeltetők és kérték a városatyákat, hogy engedélyezzék felső vezetékek megépítését, ígérve, hogy ebben az esetben megszűnnek az üzemzavarok és folyamatos lesz a szolgáltatás. Hosszas vajúdás után az engedélyt megadták, megépültek a városképet súlyosan csúfító felső vezetékek. Az üzemzavarokat ily módon jelentősen lecsökkentették, de újabb vonalak építésére nehezen tudtak engedélyt szerezni. Minden tekintetben kielégítő megoldást a földalattivasút (a Tűbe, Subway, Metró stb.) jelentett. A világ fővárosaiban, nagyvárosaiban, sorra épültek a közúti forgalom zavaraival nem terhelt földalatti-vasút rendszerek. Ahol mélyen a felszín alatt vezették a vasutat, meg kellett oldani az utasok felszínre, illetve az állomás szintjére szállítását. Első próbálkozásként nagy teherbírású ikerfeivonókat építettek, de hamarosan kiderült, hogy a nagy forgalmú állomásokon túl hosszú a várakozási idő. Felvetették a körforgófelvonó alkalmazását, de a magas beruházási költség, és főleg a baleseti veszély, a tervezőket az elgondolás elvetésére késztette. Nyilvánvalóvá vált, hogy a körforgó elv megtartásával valami újat kell kitalálni. Megtervezték a mozgólépcsőt, amelyet, ha két karral (fel és le) építenek meg, nem más, mint ferde pályás páternoszter. Minden lépcsőt egy-egy fülkének tekintettek, egy-két utassal, de csak minden második-harmadik lépcsőt vették a szállítóképesség szempontjából figyelembe. Az alacsony haladási sebesség ellenére az igényeket meghaladó szállítási teljesítményt sikerült elérni. A telepítés során két párhuzamosan elhelyezett berendezést mechanikusan összekapcsoltak, oly módon, hogy