Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)

TANULMÁNYOK - Palló Gábor: Német–magyar kapcsolatok a XX. századi természettudományban

szénhidrátok kutatása terén elért nagy jelentőségű eredményeit jelentős mértékben szintén németországi indíttatásának, Emil Fischer mellett eltöltött éveinek köszönheti.

37 Ő kapta az első szerves kémiai tanszéket Magyarországon, a budapesti Műszaki Egyetemen, és a Zemplén-tanítványok később a magyarországi szerves kémia ipari és tudományos kulcspozícióiba kerültek. A fentiekhez nagyon hasonló képet ád a matematika története. Itt talán Fejér Lipótot (1880-1959), a függvényelmélet és a Fourier-sorok tudósát tekinthetjük a legnagyobb hatású kutató és tanáregyéniségnek, aki már egyetemista korában kikerült Berlinbe, később Göttingenbe és Párizsba is. Fejér Budapesten, Riesz Frigyes (1880-1965) Szegeden vált kitűnő matematikai iskola megteremtőjévé barátjával, Haar Alfréddal (1885-1933) együtt.

38 Riesz a funkcionálanalízis később is kiemelkedő szegedi színvonalát alapozta meg, Haar viszont éppen sokoldalúságával, széles körű alkotóképességével tűnt ki. Mindketten a göttingeni matematika magyarországi képviselői voltak. Nagy hatást gyakorolt rájuk Hilbert, Haar nála is doktorált 1909-ben. Az előadottakból az következik tehát, hogy számos új tudományos területen folytatódott a XIX. századi hagyomány. A magyar tehetségek elmentek a centrumba, megtanulták a korszak modern irányzatait, és hazatérve kiindulópontjaivá váltak iskoláknak, műhelyeknek, tudományágaknak. Mindebből persze nemcsak a magyar periféria profitált. Mivel eredményeiket az említett tudósok, és persze tanítványaik is, jobbára német nyelven közölték, elősegítették a centrum működését is. Gombás és Neugebauer éppúgy németül (de persze más nyelveken is) írt és adott elő, mint Gyulai, Zechmeister, Zemplén vagy éppen Fejér, Riesz és Haar. A kapcsolatban éppen ezért egyaránt érdekelt volt a centrum és a periféria. c) Németországban tanul és nem tér vissza Magyarországra A XX. századi kapcsolatok merőben új fejleménye, hogy a csereviszony átterjed a kognitív síkról a perszonális síkra. Ettől kezdve a magyar tudósközösség nem csupán módszereket, adatokat, a releváns elméletek artikulációját nyújtotta a vezető elméleteket kidolgozó és értékelő németországi centrumnak, hanem megfelelő kezdőimpulzussal ellátott tehetségeket is. Ez a folyamat olyan markáns formát öltött, és oly jelentős szerepet játszott a század tudományosságában, hogy indokoltnak látom sajátos „magyar jelenségről" beszélni a modern tudomány történetében.

39 Az elméleti fizikában főként Wigner Jenő (1902-1995), Szilárd Leó (1898-1964), Teller Ede (1909-), a kémiában Hevesy György (1885-1966) Polányi Mihály (1891-1976), a matematikában Neumann János (1903-1957), Szegő Gábor (1895-1985), az alkalmazott területeken Kármán Tódor