Technikatörténeti szemle 23. (1997-98)

TANULMÁNYOK - Palló Gábor: Német–magyar kapcsolatok a XX. századi természettudományban

(1881-1963) és Gábor Dénes (1900-1979) nevét kell kiemelnünk. A névsor, melyet még folytatni lehetne, olyan impresszív, tele Nobel-díjassal vagy Nobel-díjas színvonalú tudóssal, hogy egyes tagjait nem érdemes egy-egy mondattal bemutatni. Legfontosabb eredményeik közismertek. Németországi munkásságuk azonban lényeges új elemeket tartalmaz itteni témánk szempontjából. A centrum-periféria kapcsolatok erőterébe erős vonzó és taszító hatások léptek fel az 1910-es évektől kezdve, mégpedig tudományos és politikai okokból egyaránt. Magyarországon a világháborút közvetlenül megelőző időszaktól kezdve (ekkor távozott el Pólya György matematikaprofesszor), a kiemelkedő tudósok számára kedvezőtlen helyzet alakult ki. Igen kicsiny esély nyílt csak az új tehetségek számára, hogy kielégítő álláshoz juthassanak részben a kevés egyetemi munkahely miatt - márpedig institucionális okokból tudományt lényegében csak az egyetemeken lehetett űzni -, részben pedig az egyetemi állásokkal kapcsolatos mobilitás hiánya miatt, mely szintén a struktúra lényegéhez tartozott. Másrészt az általános politikai légkör korábbi liberális vonásai lényegében eltűntek, és a háború, majd a háború utáni, az ország számára tragikus békeszerződés és a nyomában kialakuló általános politikai állapotok véget vetettek a zsidó származásúak korábban sikeres asszimilációjának. A politikai jobbrafordulás és az egyre nyíltabb antiszemitizmus külön taszítóerőt képviselt. A centrum vonzóereje egyidejűleg erősen meg növekedett. Egyfelől Németország háború utáni demokratizmusa, másfelől a weimari köztársaságban érvényesülő intellektuális tolerancia a szellemi élet minden területéről vonzotta a kreatív elméket. Az ország sok egyeteme, sok laboratóriuma legalább elvben esélyt adott a kutatásra. Mindez együtt járt a tudományos élet szinte páratlan virágzásával. Példa nélküli, hogy olyan tudósoktól lehessen tanulni egyidejűleg, mint a fizikában Planck, Einstein, Sommerteid, a kémiában Haber, Nernst, Willstátter, Fischer, a matematikában Hilbert és Klein. A természettudomány több területén radikálisan új gondolatok, ismeretek tűntek fel, amelyek a még elkötelezetlen, nyitott elmékre rendkívüli vonzóerőt gyakoroltak. Ezek sorából is kiemelkedik a modern elméleti fizika a relativitáselmélettel, a kvantumelmélettel és a magfizikával; a kémiában a szerves vegytan kiteljesedése és a fizikai kémia kialakulása; a matematikában a matematika alapjainak kutatása. Wigner és Neumann, velük Szilárd és Teller, az elméleti fizikában találták meg igazi szakterületüket. Wigner a kvantumelmélet csoportelméleti megközelítésével, Neumann pedig axiomatikus tárgyalásával ért el alapvető eredményeket. Teller a fiatal Heisenberg mellett a hidrogénmolekula-ion pályáit számolva, társaival együtt a tudomány legújabb és egyben legkompetitívebb