Technikatörténeti szemle 22. (1996)

TANULMÁNYOK - Jáki Szaniszló: A középkori kereszténység találékonysága a technikában és a tudományban

Még ma is a reneszánszban vagyunk, és a végét még nem lehet látni. A nyugati ember ma azzal bizonyítja reneszánsz mivoltát, hogy büszkélkedik, hogy most posztkeresztény korban él. Ennek a kornak istensége a tudomány, amelyben a modern ember meggyőződésének fő biztosítékát látja, hogy abszolút ura saját magának és semmi fensőbb lénynek nem tartozik számadással. Nem csoda, hogy a modern nyugati ember kevés dolognak áll ellen olyan hevesen, mint annak a megállapításnak, bármennyire tudományos, hogy a latin középkori századok, szinonim a középkori kereszténységgel, megkülönböztetetten és, de facto, kreatív módon voltak újítók a tudományban és a technikában. Ez és semmi más az igaz magyarázata annak a már majdnem évszázados vonakodásnak, hogy elfogadják nagyobb fenntartások nélkül Plerre Duhem szakszerűen kifejtett szilád bizonyítékát a tudományról a középkorban.

8 Duhem és néhány más katolikus tudománytörténész a középkori tudományt habozás nélkül a katolikus hit javára írja. Duhem maga a középkor tudományában Krisztus ígéretének bizonyítékát látta, hogy akik először a mennyek országát keresik, a földön is jókban részesednek.

9 Duhem azonban sohasem állította volna, hogy a hívők az egyedüli részesei ezeknek a jóknak. Mint nagy logikus, azonnal átlátott volna a következő állítás látszólagos pártatlanságán: „Tagadni, vagy csökkenteni a kereszténység kulturális szempontból kívánatos eredményeit csak azért, mert valaki a kereszténységet illúziók szövedékének tekinti, legalább annyira szubjektív, mint azzal érvelni, hogy a kereszténység igaz, mivel hatásaiból némelyik hasznosnak látszik."

10 Ez az állítás a néhai Lynn White Jr., a középkori technológia kiváló ismerője, nevéhez fűződik és úgy tűnik igen gyenge alapon áll egy történelmi ok miatt. Nem a hit korszakára vonatkozik ez az ok, hanem az észnek korszakára, vagy a modern időkre általában. Voltaire óta a keresztények, és különösen a katolikusok hozzászoktak ahhoz a sibolethez, miszerint hitük és tudományuk egymást kölcsönösen kizáró területek. Még ma is, háromnegyed évszázaddal Duhem után sem látszanak túlságosan buzgónak abban, hogy nagyra értékeljék megállapításait. Pedig megtanulhatnának legalább annyit, hogy mondvacsinált ostrom alatt élnek, amelynek oka az, hogy sem ők, sem ellenfeleik nem ismerik, hogy mi is ment végbe a tudomány történetében. De csak a nagyon lassú észjárású katolikus entellektüel nem veszi észre a modern hitetlenek nehéz helyzetét, amikor szembe találják magukat a középkori tudomány néhány tényével. Azok, akik hitetlenségüket, vagy agnoszticizmusukat a tudomány gyökereiről szóló racionalisztikus beszámolóhoz cövekelték, nehezen fogják megtanulni, hogy beleéljenek tudományos gyökereik kiirtásába. Ennyit ennek a tanulmánynak témája mögötti széles ideológiai megalapo-