Technikatörténeti szemle 21. (1994-95)

TANULMÁNYOK - Pető Gábor Pál:

szó, amelyet a budapesti tudományegyetemen a világhírű Eötvös Loránd mellett abszolvált. Még a Magyar Tudományos Akadémia 1897-es levelező és 1907-es tiszteleti tagságát sem tartják említésre móltónak. Az egész dolgozat annak a kimutatására törekszik, hogy Phllipp Lenard német tudós, akinek eszméi és törekvései már jóval Hitler uralomra kerülése előtt is német nacionalista eszmék voltak, s aki az „északi" (ami az „árja" kifejezéssel rokon!) szellem harcosa volt ós maradt. Mindezt bizonyítani vélik egyebek között Lénárdnak a relativitáselmélettel kapcsolatos magatartásával, aminek a tanulmány több mint egy tizedét szentelik. Ennek lényege az, hogy Lenard kezdettől fogva szemben állt Einsteinnel ós elméletével: ezt még az általános relativitáselmélet 1916-os publikálása után sem volt hajlandó mégcsak elméletnek sem elfogadni: „A relativitáselméletről való döntés annak a próbakövévé vált, hogy valaki német vagy zsidó — írja a tanulmány —: Lenard kezdettől fogva nem habozott ama véleményének hangot adni, hogy Einstein faji hovatartozása az, ami a békés megegyezést hátráltatja." A tanulmány VII. fejezetében (Harc a zsidóság ellen és a német jellegért, 18-26. oldal, vagyis hét és fél oldal a voltaképpen 25 lap terjedelmű szövegből!) aztán sok szó esik Lénárdnak Einstein elleni polémiájáról, amely nem — sőt, csupán kisebb részben — tudományos, hanem inkább világnézeti küzdelem, és alaphangját a hol nyílt, hol burkolt antiszemitizmus adja meg. A zsidógyűlölet Lénárdnak régi nézete lehetett, de „a faji gondolat világos megértését elősegítette az 1919-es évi müncheni túszgyilkosságok (Geiselmorde) és alkalmat adtak a zsidókkal való minden kapcsolat megszakítására". Vagyis csak oly későn — szögezi le a náci diákok dolgozata némi érezhető sajnálkozással. A „túszgyilkosságok" — bár a szerzők ködösen fejezik kl magukat — alighanem a rövid életű Bajor Tanácsköztársaság (1919. április 13. - május 13.) alatt kivégzett ellenforradalmárok sorsára utal. Sokkal jellemzőbb azonban Lenard szenvedélyesen politizáló és gyűlölködő magatartására két dolog, amelyeket az őt dicsőítő dolgozat hosszan részletez, illetve idéz. Az első A heidelbergi egyetem fizikai intézetének ostroma címmel szerepel és 1922-ben törtónt. Ekkor a Consul nevű szélsőjobboldali szervezet két tagja a nyílt utcán meggyilkolta Waltér Rathenaut, a német köztársaság külügyminiszterét, aki baloldalinak alig nevezhető liberális politikus volt — ám volt egy nagy és megbocsáthatatlan bűne: zsidó volt. A Helfferich vezette akkori legjobboldalibb nacionalista párt lépten-nyomon fel is hánytorgatta ezt. Hogy Lenard hogyan fogadta az ország miniszterének meggyilkolását, arra abból következtethetünk, hogy a tanulmány írói emlékeztetnek rá: „Lenard már korábban, Erzberger meggyilkolása alkalmából sem tett féket a nyelvére ós az intézet tagjai előtt megelégedettségének adott hangot ezzel a tettel kapcsolatban." (Tegyük hozzá, hogy Erzberger a katolikus Centrum Párt tagja volt, képviselő már a császári Németország parlamentjében Is, és nem volt zsidó, ő írta alá 1918. november 11-én a fegyverszünetet a franciákkal. Pénz-