Technikatörténeti szemle 21. (1994-95)
TANULMÁNYOK - Terplán Zénó (fordította és bevezetőt írta): Ki vezette a gyárat Ganz Ábrahám (1814–1867) halála után? [Eichleiter Antal (1831–1902) önéletírása]
tudja fokozatosan viselni. Ő ugyanis felajánlotta, hogy 600 ezer forintért vásároljam meg a gyárat azzal az általános feltétellel, hogy a vételárat csak fokozatosan kell a nyereségből megfizetnem neki vagy örököseinek. Mind a háziorvosa, mind a pesti Orvosi Kar kiemelkedő kapacitása egyértelműen szellemileg beszámíthatónak ítélték abban az időben, mégis voltak előjelek, amelyek alapján úgy véltem, ezt az ajánlatát nehéz nyomás hatására tette nekem. Röviddel ezután könnyebb szélütés érte, amelyből azonban hamarosan kigyógyult. Az hogy ajánlatát köszönettel elutasítottam, mindenki értette, aki engem közelebbről ismert. Miután a budai Ganz-hoz fűződő üzleti lényeges kapcsolataimról beszámoltam, másról Is írni szeretnék, hogy pl. a Ganz & Co-bell üzleti tevékenységem mellett milyen más dolgok Is foglalkoztattak. Mindenekelőtt beszámolok Pest-Budával kapcsolatos politikai viselkedésemről. Megjegyzem, hogy amikor Pest-Budára jöttem (1857/58-ban), a mindennapi életben németül beszéltek az emberek, Budán alig akadt olyan polgár, aki a magyar szót megértette volna. Ezért egy német kényelmesen érintkezhetett a magyarokkal, sőt kölcsönös barátságok kialakulásán se lehetett csodálkozni. így az sem volt feltűnő, ha Pest-Buda egy kis német közössége német ünnepet ült meg. Ilyen alkalmat jelentett 1863. augusztus 26-a, amikor a német kedvenc dalos és hős Theodor Korner halálának volt 50. évfordulója. A tulajdonképpeni szervezője az emlékünnepnek az ünnepelt hős unokája: a német Friedrich Korner professzor volt, aki — ha nem tévedek — Lipcsében született. Az ünnepség nagyon jól sikerült és az volt nekünk németeknek a kívánságunk, hogy a vendéglátó Magyarországon egy német egyesület alapítódjék. Két hónap múlva, 1863. október 17-én az „Eintracht" (Egyetértés) német egyesület számos helyről érkezett résztvevővel megalakult, megjegyezve, hogy magyar körökből is akadt sok vendég. Prof. Korner akadémiai igazgató egy alapítódalt is megszövegezett az alkalomra, amelyhez a zenét a vendég magyar zeneszerző Carl Thern komponálta. Az alapítódal egyszerűségében is kifejezi az akkori kölcsönös baráti hangulatot németek ós magyarok között. Németül így hangzott: Wie deutsches Land und Ungarwein gar schön zusammenpassen, so wollen wir auch den Vérein bei beiden lében lassen. So nehmt die Gláser denn zur Hand und lasst sie uns erheben, hoch soll in schönen Ungarnland die deutsche Eintracht lében!