Technikatörténeti szemle 20. (1993)

A MAGYAR TECHNIKATÖRTÉNET-ÍRÁS NAGYJA - Kiszely Gyula: Vastagh Gábor (1899–1987) kohászattörténeti munkássága

sága mindvégig összekapcsolódott a gyógyszeranalitikával és gyógyszerellenőrzéssel. 1931-33-ban egy éves Rockefeller ösztöndíj keretében Németország, Svédország, Norvégia, Hollandia, Svájc ós Ausztria gyógyszerkémiai, gyógyszerellenőrző és higiénikus intézeteit tanulmányozta. Hazatérése után ismét Schulek professzornál dolgozik, tapasztalatait számos tanulmányban adja közre. Az intézetben adjunktusi, majd később osztályvezetői rangot ér el, 1944ben a Műszaki Egyetem műszaki doktori címét szerezte meg. 1946-ban a Műegyetem magántanárrá habilitálta ós e minőségében 1950-ig rendszeresen tartotta előadásait. 1952-ben addigi tudományos tevékenysége elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia a „kémiai tudományok doktora" címet adományozta. 1953-ban — az időközben viselt igazgatói cím után — az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgatóhelyettese lett. Ezt a beosztást 1968-ig töltötte be, amikor az Intézet általa vezetett Gyógyszerellenőrzési csoportját a korábban létesített Országos Gyógyszerészeti Intézetbe helyezték. Ennek az igazgatója volt 1973 március végével törtónt nyugdíjazásáig. Vastagh Gábor, akinek érdeklődését a vaskohászat már kora ifjúsága óta lekötötte, régészeti olvasmányaiban tanulmányozta a már említett Szendrei (Wagner) János borsodi „rézkori órcművelóssel" kapcsolatos leírásait. Elhatározta, hogy ezzel a kérdéssel a jövőben szabad idejében foglalkozni fog. Vastagh — aki nagy természetbarát volt — hétvégi kirándulásait és szabadságát felhasználva hosszú éveken át nemcsak a táj szépségeiben gyönyörködött, hanem Szendrei leírásai alapján kereste a vaskohászat múltjának nyomalt, a vassalakot és a fúvókát, hogy a magyar vaskohászat történetében tátongó üres foltot tartalommal kitölthesse. Kutatásai során egy alkalommal Imola—Tóberke völgyében déli pihenőjét tartotta, mikor lába előtt egy vakond túrni kezdett és a túrásból előkerült a régen áhított vassalak és fúvóka, így vált a pihenő kutató segítőtárásává egy bükki vakond. 70 évvel Szendrei jelentése után a pontos lelőhelyet Vastagh megtalálta, a salakot, ércet, fúvókát megelemezte, s miután az elemzésekre hazai gyakorlat még nem volt, kikísérletezte saját eljárását, eredményeit összehasonlította a külföldi — angol, német, osztrák, cseh, lengyel — adatokkal és amikor megbizonyosodott arról, hogy valóban a vaskohászat nyomait találta meg, értesítette a Kohászati Történeti Bizottságot és javasolta a régészeti feltárás megindítását. A Kohászati Történeti Bizottság Csergő János akkori kohó- ós gépipari miniszter megértő támogatásával biztosította az anyagi feltóteleket. Az ása-