Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - Tringli István: Állami tudománytámogatás a két világháború közti Magyarországon

mányfinanszírozó szerve: a Széchenyi Tudományos Társaság, hasonló állami intézményre majd négy évet kellett várni. Utólag visszatekintve bátran megállapítható: lehet, hogy gondosan jártak el ez utóbbi felállításakor, de a késés azt jelentette, hogy az új koncepció csak epizód lett a magyar kultúrtörténetben: az elvi tételek megfogalmazása adta meg végül az igazi jelentőségét és nem gyakorlati megvalósításuk A nagyívű koncepció elvei pedig impozánsak voltak Alapját az addigi rendszer kritikája képezte: meg keh szüntetni a párhuzamos kutatásokat, a specializációnak nagy teret keh engedni. A megvalósítás kulcsszava az autonómia volt. A támogatás szétosztása felett azoknak keh felügyelni, akik erre a legületékesebbek a befektetőknek és a felhasználóknak. Ily módon az adminisztráció költségei is csökkennének hiszen társadalmi szervezetekként alakultak' meg a felügyelő és pénzelosztó szervek Ezeknek az egész ország felett áttekintéssel keüett volna rendelkezniök így az arra legmegfelelőbb kapná a szükséges támogatást, kizárt lenne egyrészt az, hogy többen is kapnának ugyanarra a kutatásra összeget ugyanazon a jogcímen és az is, hogy valaki több helyről egyszerre próbáljon feleslegesen nagy összeget szerezni. Az autonóm szervek ennek érdekében összehangolnák tevékenységüket, kölcsönösen tagokat delegálnak egymáshoz, felépítésük hasonló. Az állam tehát kétségtelenül nem engedte ki kezéből a kezdeményezést, hisz még a Széchenyi Társaság létrejötte is nehezen képzelhető el nélküle, de a lehetőség szerint megelégedett volna a szervezéssel, a napi feladatokat az önkormányzatra bízta volna, talán végleges formájában úgy képzelték, hogy a kutatások teljes egésze felett rendelkezhetnek ezek a szervek. A Természettudományi Tanács feladata nemcsak a rábízott Természettudományi Alap kezelése és szétosztása lett volna, hanem országos tudománypolitikai program kidolgozása is. Ezzel azonban fennállásának másfél évtizede alatt nem foglalkozott, csupán a szűkre mért Alap felosztása jutott neki (6). A Széchenyi Tudományos Társaság a vállalkozók által adományozott tőke felosztásáról intézkedett, az elv az volt, hogy az iparilag hasznosítható, gyorsan megtérülő kutatásokra adtak pénzt, az állami szerv: az Országos Természettudományi Tanács ezzel szemben elsősorban az alapkutatásokra. A koncepció rövid távon a gazdasági vüágválságon, később a harmincas évek jobbratolódó politikájának eredményeként bukott meg. Nehéz attól a gondolattól szabadulni, hogy nemcsak ezek a külső okok hiúsították meg a tervet. Magyary Zoltán a közigazgatás és a pénzügyi jog kiváló elméleti szakértője volt, de úgy látszik, az íróasztal mellett született elképzelése a gyakorlat próbáját nem tudta kiállni. Ez tulajdonképpen csökkenti a politikai változás felelősségét, hiszen mint látni fogjuk a későbbiekben nem született ehhez fogható nagyvonalú elképzelés, amely ennek helyébe léphetett volna. A célorientáltság a kutatással számolt csak de nem a kutatóintézettel. Pedig épp a korszerűen szervezett tudományos nagyüzem nem engedheti meg magának, hogy csak időlegesen végezze munkáját. A koncepció mégis csak néhány kiemelt kutatás finanszírozására volt alkalmas. A látszólagos egyszerűsítés — a bürokrácia történetében nem először — csak bonyolultabbá tette a helyzetet, az addigi szervezetet. Léteztek tehát intézmények melyek az államtól, egy alapítványtól, vagy egy vállalattól kapták működésükhöz szükséges pénzüket. A költségek különösen megemelkedtek, ha új alapításról volt szó (építési, beruházási kiadások). A pénzt adó — adott