Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - Tringli István: Állami tudománytámogatás a két világháború közti Magyarországon

esetben az állam — természetesen nemcsak pénzügyi eüenőrzést gyakorolt, hanem a feladatokat is meghatározta. Voltak intézmények, ahol ez egyenként történt, volt ahol az egyszerűsítés kedvéért több összevonásával, üyen volt pl. az eredetüeg a nagy közgyűjtemények összefogására szolgáló Országos Magyar Gyűjteményegyetem, mely fennállásának bizonyos időszakában több természettudományos kutatóintézetet is összefogott: a tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézetet, a budapesti Asztrofizikai Obszervatóriumot és a Földrengési Obszervatóriumot. A történések különös fintora lett volna, ha a Természettudományi Tanács — amennyiben eredeti feladatának eleget tett volna — a másik tudományos autonóm intézménnyel, ráadásul a doyennel: a Gyűjteményegyetemmel került volna hatásköri vitába. A milliós összegek: az állandó fenntartás, a beruházás és a nagy kutatásokra való kiadások így továbbra is a kialakult struktúrára: a minisztériumokra maradtak, a nagy körülményességgel létrehozott új szervezet már csak a másodlagos támogatásban kapott szerepet. Magyarán, ha pl. egy egyetemi tanszék a szokásos csatornán keresztül nem tudta igényét kielégíteni, akkor fordult a Természettudományi Alaphoz. Hogy ez a szerv gyakran háromszáz pengők — egy Zeiss-mikroszkóp ára — kiutalása felett döntött, nemcsak a kérvényező kutatóhelyek szegénységét bizonyította. Ily módon még azért sem lehet kizárólag az új kultúrpolitücát felelőssé tenni, hogy a hosszútávú tervezést kiadta a kezéből. A rendszer gyors kudarcát mégis a megszületésekor kirobbanó gazdasági válság okozta. Klebelsberg a Természettudományi Alap létrehozásakor évi 150 ezer pengőre gondolt, ehhez képest az első évben csak 70 ezret tudtak szétosztani, 1931/32-ben ötvenezret, a következő évben már csak harmincezret. A válság a váüalkozók zsebén is nagyot hasított, így a szisztémába tartozó Széchenyi Társaság is kénytelen volt megszorítani a segélyezések mértékét. Nem csoda, ha az állam nem igyekezett a kutatások irányítását átadni, hisz magára a Technológiai és Anyagvizsgáló intézetre a válság kehős közepén 163.960, a Földtani Intézetre 95.000 pengőt költött (7). Nemsokára kiderült, hogy nem is akarja. A válságból a harmincas évek második felére küábaló ország már más politikai vizeken evezett. A meglehetős leegyszerűsítéssel csak hómaninak nevezett kultúrpolitika gyanús szemmel nézte a liberális törekvéseket, újkonzervatív szemlélete nehezen emésztette meg az importált autonómiát (8). A megszorítások nem voltak szigorúak, sőt sokszor valós igényt fejezett ki egy-egy. korrekció, összességében azonban az állam részére szerezte vissza a pozíciókat, melyet a miniszter Nemzeti Múzeummal kapcsolatos állásfoglalása híven kifejezett: „Mivel a Gyűjteményegyetem részére kissé bőkezűen megadott önkormányzati jogoknak helytelen értelmezése súrlódásokra és összeütközésekre adhatott volna alkalmat az autonómia és a felügyelő hatóság közt, az önkormányzati jog tartalmát szabatosabban kellett meghatározni, lenyesve a túlzásokat ..." (9). Ezzel egészen a korszak végéig konzerválta az addigi gyakorlatot: a természettudományos kutatások támogatásánál a legfontosabb a hagyományos költségvetés volt, melyet az intézmények igényei is befolyásoltak. Minden másnak csak másodlagos, újraelosztó szerep jutott. A technikai kutatások finanszírozásába az állam a háború kitörésekor kapcsolódott be a katonai megrendelések kapcsán. A 30-as évek második felében bekövetkezett pénzügyi konszolidáció lehetővé tette mindkét tétel állandó emelését. Az állami tudománytámogatás a két vüágháború közti években — ha-