Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - Tringli István: Állami tudománytámogatás a két világháború közti Magyarországon

a konzervatív gazdaság sem fejlődött annyira, hogy képes lett volna megfelelő mennyiségű tőkét ide áramoltatni. 1848 után jobb híján az államra — hatalmasnak hatalmas, de maga is szegény intézmény — maradt a finanszírozás. A bürokratikus szemlélet gyümölcse lett az is, hogy a kutatások erősen intézmény- és nem célorientáltak lettek. A budget csak többé-kevésbé állandó, intézményesített kutatóhelyekben tudott gondolkodni, ezek felállítása azonban újra csak a költségeket emelte. Állandó volt a veszélye annak, hogy egy szorultabb pénzügyi helyzetben ezeket a költségvetési tételétet faragják le először, ami létében veszélyeztette volna az illető intézményeket Egyes tudományszakokat a kontinens minden országában az állam beépített a közigazgatásba: meteorológia, geológia, mértékügy, amelyek legtipikusabb megnyilvánulása egy-egy állami intézet felállítása volt. Az itt alkalmazott tudósok kvázi tisztviselői állásba kerültek így volt ez Magyarországon is. A nem túl nagy létszámú, de magasan kvalifikált kutatógárda fizetését, biztos állását tekintve erősen elkülönült társaitól. Nagyjából ki is merült ezekkel azoknak a részint technikai tudományoknak a köre is, melyeket államilag dotált kutatások útján műveltek Ez teljes mértékben a vállalkozásokra volt bízva, még ha némely esetben állami közüzemű intézményekről (pL posta) volt is szó. Á budapesti Műegyetemen tanító professzorok természetesen végeztek laboratóriumaikban gyártmányfejlesztéseket, de vállalkozók megbízásából és főleg azok pénzén. A technikai tudományokra nézve ez a rendszer nem is volt olyan kedvezőtlen: a „boldog békeidők" korszaka volt a magyar technikatörténet világszínvonalon is ismert találmányainak ideje. A probléma csak az volt, hogy egy extenzív fejlődési szakaszban levő gazdaság viszonylag prosperáló korában fel sem merült az a probléma, hogy egy gazdasági összeomlással fenyegető helyzetben — mint amüyenben Magyarország az I. vüágháború után volt — mi fog történni. A korszak jogias, vagy inkább jogászias szemlélete legalább olyan élesen elválasztotta a vállalkozást és a közigazgatást, az állami és magánszféra társadalmi teendőit, mint ezen sorok írója tette, ráadásul gyorsan körül is bástyázta szervezeti biztosítékokkal. Ily módon nem meglepő, hogy a tudományos kutatások állami támogatása a költségvetés mindenkori helyzetével párhuzamosan haladt. Magyarán, ha jól ment az államnak, folyt a pénz, ha nem: csordogált. A kiegyezés után éppen csak első szárnypróbálgatásait végző rendszert az 1873-as „krach" egy jó évtizedre helybenjárásra kényszerítette, hogy a nyolcvanas évek végén és a küencvenes években folyó lassú munka némely esetben a századfordulóra kiugró eredményeket is hozzon. Ezután — és ez már az új idők jele — nem tűnik a finanszírozás üyen kiszolgáltatottnak A kortársak jogosan ringathatták illúziókban magukat. Nem tudhatták hogy a jogüag oly gondosan kiépített szisztémát az idő müyen gyorsan elsöpri. Az egyharmadára zsugorodott ország szűkös bevételeiből keüett eltartani a természettudományos kutatóhelyek szinte teljes egészét, ezek nagy része ugyanis Budapesten székelt. A menekült egyetemek tanszékeiről is gyorsan keüett gondoskodni. A technikai tudományokkal nem volt üyen gond: ezek kutatóbázisa csak részben kötődött a feldolgozóiparhoz — márpedig a maradék ország területén ez dominált —, továbbra is a tőke gondoskodására voltak bízva. Az addigi költségvetési politikával való radikális szakítást jelentette az 1921/22. évi költségvetés. Nem annyira a kultusztárcára jutó ösz-