Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)
KRÓNIKA - Gajdos Gusztáv: „Emlékek a magyar földmérés történetéből” című állandó kiállítás
téri kiállítási terület is a múzeum védnöksége alatt áll. E megoldással az összegyűjtött anyagunk méltó és biztonságos helyre került, kiegészítve a múzeum eddig is meglévő gazdag gyűjteményét, a múzeum pedig vállalta a kiállított anyag rendszeres cseréjét. A múlt héten a Nyugat-német Geodéziai Egyesület 20 tagú küldöttsége látogatta meg vállalatunkat, akiknek mgmutattuk az éppen elkészült kiállítást, és a geodéziai lapidáriumot is. Nagyon tetszett nekik és gratuláltak a jó ötlethez és a szép megvalósításhoz. Ez is bizonyítja, hogy jó és méltó helyen van ez a kis múzeumi részleg, mert ehhez az épülethez kötődik valamilyen formában a mintegy tízezer magyar geodétának körülbelül az egyharmada, és sok külföldi is megfordul székházunkban. Kedves Vendégeink! Még két jubileumi jelentőségű kiállított tárgyra szeretném külön felhívni szíves figyelmüket. Az egyik egy geodéziai jel a szabadtéri gyűjteményben, egy határkő, melyet pontosan 250 évvel ezelőtt helyeztek el az akkori geodéták Pest városa és Szentlőrinc község határán. A másik egy fénykép itt a jobboldali utolsó előtti vitrinben, mely 50 évvel ezelőtt készült, 1938ban, az állami földmérés akkori vezetőiről, melyen láthatjuk a ma is közöttünk élő Hazai István akadémikust, szakmánk doyenjét, mindnyájunk szeretett Pista bácsiját. Ezzel átadom a szót Dr. Szabadváry Ferencnek, az Országos Műszaki Múzeum főigazgatójának, hogy megnyitóbeszédét mondja el. — Köszönöm figyelmüket.