Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Tringli István: A Habsburg-monarchia központi bánya- és pénzverésügyi igazgatása 1713–1848

nem ez volt az egyetlen ilyen rés a rendi alkotmányosságon. Hogy pontosan mikor került a bányaperek legfelső fóruma a bécsi kamarai hatóságokhoz — nemcsak Magyarország, hanem az összes tartomány esetében is — már csak azért is jó lenne tudni, mert pl. a magyarországi Miksa-féle bányarendtartás is lehetőséget adott végső esetben „an Unseren Kaiserlichen Hoff" fellebbezni, ami a rendelet megjelenésekor még középkori eljárásjogi normáknak megfelelően a személynöki széket jelentette, tehát rendes bíróságot (25). Friedrich Walter, a korszak hivataltörténésze joggal állapíthatta meg, hogy úgy tűnik, furcsa módon éppen Königsegg-Erbs, aki annyit fáradozott a független kollégium kiépítésén, okozta a hivatal önállóságának elvesztését. A bányaés pénzverésügyi kollégium felállításával egy időben jött létre egy hasonló, független jogállású intézmény, a bánáti, erdélyi, illíriai ügyek udvari bizottsága. Elnökének, Ferdinánd Kollowrath grófnak a halála után vezetését KönigseggErbsre bízták. Az ő kívánságainak megfelelően készült 1751. szeptember 13-án Mária Terézia rendelete, amely ugyan a bányakollégium jogkörét növelte, mégis az első lépés volt annak alávetése felé. A Kollowrath-féle • bizottságtól ugyanis elvették az erdélyi ügyeket és megosztva az erdélyi kancelláriához (a közigazgatásiakat), illetve a kollégiumhoz tették át. A pénzverés- és bányaügyi kollégium megkapta Erdély összes kamarai ügyeinek intézési jogkörét, mondván, annak nagyobbik része úgyis a bánya jövedékekből származik, így az erdélyi kincstartóság főhatósága lett. Az előforduló banaticat és illiricat is tárgyalhatta a kollégium annak tanácsosainak bevonásával, ha szükséges volt báró Haugwitz alelnök (a kollégium alelnöke volt csak addig) vezetésével. Az említett udvari bizottságot azonban nem olvaszthatta magába, annak „Hofstelle"-i állását sértetlenül kellett hagyni (26). Megjegyzem, hogy éppen ez az eset adott lehetőséget Szekfü Gyulának, hogy a hivatali „concertatio" fogalmát legjobban megvilágítsa, azaz az addigi hivatali alá-, fölé-, mellérendeltség mellett megjelent jogkörátfedések esetén a másik hatósággal való együttműködés; kollegiális hatóságokról lévén szó, a másik hatóság tanácsába való delegálás útján (27). 1755 áprilisában Königsegg-Erbs grófot az udvari kamara elnökévé nevezték ki. Itt szükséges megjegyezni, hogy az „udvari kamara", a „Hofkammer", kifejezést a bécsi udvari kamara szinonimájaként használom, annak ellenére, hogy 1748-ban a magyar, stájer és tiroli kamara is megkapta és használta is 1848-ig a „camera aulica" vagy „Hofkammer" címet. Közös vezető alá került az addig rivális két intézmény. Az, hogy egy személy kettőnél több hivatal vezetését is viszi, nem volt ritkaság, ettől még az általa vezetett intézmények függetlenségüket megőrizhették. A probléma csak az volt, hogy a hivatalok ilyen „perszonálunióba" való összevonása sokszor teoretikus megfontolással történt, tehát bizonyos egyesítő szándék is járt vele. A kollegiális hivatali szervezet ugyan már nem személyi-patriarchális függőségű volt, azonban teljes bürokratikus vonásai még nem alakultak ki, bizonytalanságát jelezték az említett reformok is. Königsegg az új hivatal átvételekor, akárcsak 1751-ben, arra való hivatkozással, hogy így jobban át tudja tekinteni mint a hatóság elnöke a jogköröket, újabb átcsoportosításokra kért engedélyt Mária Teréziától. A Hofdeputation in Banaticis et Illiricis-t feloszlatták, jogköreit az udvari kamara vette át, az erdélyi kameralék felügyeletét a kollégiumtól visszavette a kamara. Természetesen az erdélyi bánya- és pénzverésügyek a kollégium alárendeltségében maradtak, a bánságiak szintén. Königsegg-Erbs az erdélyi ügyek különös minisztere lett, címe: minister in rebus et negotiis Transsylvanicis (28).