Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Tringli István: A Habsburg-monarchia központi bánya- és pénzverésügyi igazgatása 1713–1848

központi hivatali apparátust már nem lehetett berendezni. Dietrichstein gróf a már említett 1745 januárjában kelt előterjesztésében az egyik udvari kamarai bizottságot a bányászat és a pénzverés felügyeletének ügykörével kívánta felruházni. Az általa javasolt hat „Referat" mégsem valósult meg. 1745. augusztus 31-én kelt Mária Terézia rendelete, amely összesen négy „Referat"-ot engedélyezett az udvari kamara kebelén belül. Ezek szervezetileg biztosították csak bizonyos ügyek különkezelését. Az ott ténykedő tanácsosok egyéni szakosodását kifejezetten el akarta kerülni. Ezt célozta a rotáció, azaz kétévenként a tanácsosoknak váltaniuk kellett egymást egy másik „Referat"-nál. A négy ügykör a következő volt: 1. camerale universale, aulicum 2. katonai ügyek 3. magyar, erdélyi és az ezekhez tartozó ügyek 4. Tirol, Belső-Ausztria (Stájerország, Karintia, Krajna, Görz), Alsó- és Felső-Ausztria ügyei Az első' ügyosztályhoz kerültek a pénzverésügyek. A bányaügy és a réz (ezen a rézüzleteket értette a rendelet készítője) nem került egyikhez sem, hanem ezen ügyek kezelésére egy későbbi rendelkezést helyezett kilátásba. Kezdetben tehát csak arról volt szó, hogy a bányaügy ér el bizonyos fokú függetlenedést. Königsegg-Erbs gróf előterjesztésében a bánya-, salétrom- és puskaporügyet kívánta egy ügyosztályban egyesíteni. A pénzverést nem kívánta ezekkel közösen kezelni, hanem az ő javaslatára történt az első ügyosztályba való bekebelezése. Dietrichstein elképzelései szerint a montanisticán kívül a sóügy, a réz- és higanyfeldolgozás, a salétrom- és lőporgyártás, valamint a pénzverésügy általános feladatai szerepeltek volna együtt. Zuana tanácsos egyébként még a kamarai reformok előtt ezek előadójaként szerepelt. Prandau gróf is együtt említette a bányászatot a pénzveréssel (17). A császárnő a kamara rendezése után nekilátott a bányaügy reformálásának. Szeptemberi utasításában három kamarai tanácsost nevezett meg, akiket a bányakollégiumhoz utalt. (Itt még csak bányakollégiumról volt szó!) A tanácsosokat Königsegg-Erbs vezetése alá helyezte. Az udvari kamara élesen reagált az őt ért ügykörveszteségre, a független hatóság kiépítése azonban már elhatározott dolog volt (18). 1745. október 31-én kelt Mária Terézia rendelete, mely a független szakigazgatási szerv alapítólevelének tekinthető. Az eltelt idő végképp kiérlelte az új hatóság jogkörét: magában foglalta a bányászatot és a pénzverésügyet is. Az összes örökös tartományokra kiterjedt a jogköre. A cseh bányák azonban nem ide, hanem Philipp Kinsky grófhoz, a Ministerialbancodeputation — amelynek elsődleges feladata a bécsi városi bank állami felügyelete volt — elnökéhez tartoztak. A gyakorlatban Magyar- és Horvátországra nézve is kompetenciával rendelkezett. Mária Terézia megállapította, hogy ez ügyben Szent István koronájának országaival a hatóságnak épp olyan közvetlen összeköttetésben kell állnia, mint a többi országgal. 1747-ben a magyarországi bányászat és pénzverésügy a kollégium fennhatósága alá került, így megszűnt az a kevés befolyás is, amivel a szepesi kamarai adminisztráció rendelkezett azelőtt a felső-magyarországi és nagybányai bányakerület felett (19). „Sajátos és független kollégium"-nak nyilvánították, azaz udvari bizottságnak. Három udvari kamarai tanácsosból állt a személyzete: von Schmidlin báróból, Zuanából és Kempffből, ezenkívül egy titkárt említ a rendelet (neve