Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Tringli István: A Habsburg-monarchia központi bánya- és pénzverésügyi igazgatása 1713–1848

nek helyét kihagyták a rendeletből) és egy fogalmazót. Pénzverésügyekben Münzmeister a tárgyalásokon hozzászólási joggal rendelkezett. Függetlensége ellenére az udvari kamarával megmaradt bizonyos összeköttetése. Az utasítás ezeket tételesen felsorolta: a befolyó pénzeket a kamara kasszájába kellett befizetnie, a számlákat, melyeket ők állítottak ki, az udvari könyvelőséghez kellett elküldeni, ezenkívül a kamarai kancellária végezte ez iratok expediálását és irattározását, néhány kétséges ügy esetében az udvari kamarával is kellett véleményüket egyeztetni (20). A 45-ös évben még tisztáztak néhány kisebb kérdést a jogkörök tekintetében, egyébként minden, a hatóságot érintő rendelet különös hangsúlyt fektetett a hatóságnak kizárólag a császárnőtől való függésének hangsúlyozására. Königsegg-Erbs nagy energiával látott neki, hogy ezt minden fórumon elismertesse, ennek érdekében fokozatosan felszámolta azokat a függőségeket, amelyek a kollégium útjában voltak. Wiesenhütten réz- és higanyalap-hivatalát 1746ban a kollégiumnak rendelték alá, őt magát tanácsossá tették itt, még az év őszére lemondott, így az ezen termékekből befolyó jövedelmek teljes egészében a Königsegg-Erbs vezetése alatt álló hivatalhoz kerültek. (21). 1745 áprilisában formálisan is kimondták a hatóság közvetlen udvari jellegét, korabeli szóhasználattal élve „unmittelbare Hofstelle" lett. Hivatalos neve — szintén függetlenségét hangsúlyozandó — pénzverés- és bányaigazgatási udvari kollégium, Münz- Bergwerksdirektions-Hofcollegium lett, bár később is bizonyos ingadozás figyelhető meg a névhasználatban. Ez nem különös sajátosság, a korban általános volt. Levelezése is ennek megfelelően alakult: utasításai rezolúciónak minősültek (22). A 46-os év a réz- és higanyalap-hivatal inkorporálásával telt el, 1747-ben a kamarától való maradék függés is megszűnt: saját könyvelőséget, számadóságot és kancelláriát kapott, a bánáti és tiroli réz igazgatását is ide utalták. A hivatal belső rendjét Königsegg-Erbs a következőkben állapította meg: az ügyeket területi alapon kétfelé osztották. Ekkor a következő két csoportot alakították ki: az első Felső- és Alsó-Ausztriát, Csehországot (a cseh bányák kivételével), Morvaországot, Sziléziát, Alsó-Magyarországot és Erdélyt foglalta magába, a második a felső-magyarországi két bányakerületet, a Bánátot, a varasdi és károlyvárosi határőrvidéket, a Tengermelléket, Stájerországot, Karintiát, Tirolt és Elő-Ausztriát (Vorarlberget). A pénzverés- és bányaügyeket vegyesen dolgozták fel, kivéve az általános ügyeket, melyeket az elnök magának tartott fenn (23). 1748-ban a kollégium hatásköre az egész birodalomra kiterjedt, a rendkívül jelentős cseh bányák felügyeletét is megkapta. 1750-ben pontosan elhatárolták a jogköröket: a prágai legfőbb pénzverő és bányamesteri hivatal bányaügyekben a kollégiumnak, jogi ügyekben a cseh királyi törvényszéknek, a bányavárosok gazdasági, közigazgatási ügyeiben a cseh királyi kamarának lett alárendelve (24). Szokásjogi alapon a birodalom bányapereinek legfelsőbb fellebbviteli fóruma a kollégium lett. Felállítása előtt az udvari kamara már foglalkozhatott ilyen tevékenységgel. Rendeletekben deklaráltan nem találni nyomát, hogy ezt a kollégiumra ruházták volna. A hatóság peres iratanyagainak kutatása nélkül nem világos, hogy milyen módon tárgyalták a kerületi bányatörvényszékektől ide fellebbezett ügyeket. Ez a jogszokás mindenesetre rés volt azon a magyar jogelven, hogy magyarországi pereket idegen bíróságok előtt nem lehetett tárgyalni, még apelláció esetén sem. A kamarai ügyekben azonban, mint láttuk,