Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Wöller István: A magyar malomipar fejlődése és műszaki emlékeinek védelme

A magyar acélos, jó minőségű búzafajtákból jobbnál jobb liszteket gyártottak malmaink, melyek exportképesek voltak, és szívesen vásárolták külföldön. Akkor még más külföldi országok kevésbé rendelkeztek olyan fejlett malomiparral, mint Magyarország, és ez lehetőséget adott arra, hogy az itt gyártott kitűnő liszteket távoli országokba is exportálhassák. így jutott el a magyar liszt a XIX. század vége felé, de még a XX. század elején is, szinte a világ minden részébe (18). Lisztexportunk egy részét Fiúmén keresztül hajókon, hordókban vagy zsákos áruként szállították a távoli országokba, nagyobb része vasúton került a közeli országokba. Búzalisztkivitelünket egyes időszakokban azf alábbiakban kívánom érzékeltetni (19): 1882-ben összesen 2 891 875 q ebből Ausztriába 1 432 306 q 1890-ben összesen 4 468 186 q ebből Ausztriába 3 103 564 q 1895-ben összesen 6 446 243 q ebből Ausztriába 5 203 596 q 1900-ban összesen 6 862 292 q ebből Ausztriába 5 562 516 q 1905-ben összesen 7 120 155 q ebből Ausztriába 6 113461 q 1910-ben összesen 5 869 105 q ebből Ausztriába 5 433 818 q A lisztet és gabonát exportáló Magyarország 1919-ben és 1920-ban gabonaimportra szorult. A nem megfelelő terméseredmények tovább nehezítették a malmok üzemeltetését. A nagy kapacitású üzemek számára csupán a szűkített belső piac maradt, mert 1924-ig kiviteli tilalom volt. A külföldi malmok fejlődése és a Nyugat-Európát elárasztó olcsó, tengerentúli gabona következtében lisztexportunk szinte elsorvadt (20). A második világháború alatt súlyos háborús károk érték a magyar malomipart. Sok üzem elpusztult, és ezáltal az őrlési kapacitás közel 15%-kal csökkent. A megmaradt malmok is többségükben jelentékeny kárt szenvedtek. A háborús események csaknem 100%-os pusztítást okoztak a magyar hajómalom-állományban (21). Nem tettem említést azokról a malmokról, melyek tűz martalékává váltak. Számuk már a XIX. század vége felé is jelentős volt, de a XXl század elején még inkább találkozunk leégett vízi-, hajó-, motor- vagy gőzerőre berendezett malmokkal. Amíg 1935-ben az országban még 3870 üzemelő malmot tartottak nyilván, a felszabadulás után, 1948-ban számuk 2282-re csökkent, melyekből 1702 malomüzem napi őrlési kapacitása a 10 tonnát sem érte el. 1948 és 1952 között került sor a malmok államosítására, és ezzel a fejlődésnek új történelmi korszaka kezdődött. Az államosítás következtében megnyílt a lehetőség a több évtizedes elmaradottság felszámolását szolgáló, átfogó műszaki fejlesztés megkezdésére (22), de ugyanakkor a kis malmok pusztulása folytatódott. A dunántúli, még mindig nagyszámú, kis kapacitású vízimalmokból még az 1950-es évek elején is, csupán Veszprém megyében több mint 150 malom termelt a közellátásnak. Ezeknek a malmoknak többsége vízimalom volt, vagy már korszerűsítve motor és vízierő meghajtással (23). A legtöbb vízimalom Veszprém megyében, Pápateszér községben üzemelt, számuk 21 volt. E malmok többségében még eléggé kezdetleges berendezések