Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Wöller István: A magyar malomipar fejlődése és műszaki emlékeinek védelme

1873-ban kereken 25 OOO-re tehető az országban üzemelő malmok száma (13). A régi berendezésű malmok pusztulása először is az Alföldön éreztette hatását, ahol már ugyancsak számos gőzmalmot építettek, de ugyanakkor még számos száraz-, szél- és vízimalom is működött (14). A gőzmalmok — műmalmok — erőteljes növekedése nemcsak az alföldi kis malmokat veszélyeztette, hanem veszélyeztetve voltak a dunántúli, még nagy számban üzemelő vízimalmok is, melyeknek száma folyamatosan csökkent a szaporodó gőzmalmok miatt. 3. GANZ 2/7-es faszekrényes dupla hengerszék 1879-ből. Ajka — Kun István vízimalmából Amíg 1863-ban még csak 217 gőzerőre berendezett malom üzemelt az országban, 1895-ben számuk már elérte az 1723-at (15), 1906-ban az 1908-at. Innét kezdve a benzinmotor, később a szívógázmotor fokozatos térhódítása volt tapasztalható. Bár a malmok zöme, 86%-a még vízimalom, kapacitásban azonban már a gőzmalmoké a vezető szerep (16). A rohamos fejlődésnek indult magyar malomiparban kifejlesztett és üzembe helyezett Ganz-féle hengerszékek által megőrölt gabonából nyert őrlemények osztályozását hosszú ideig hengeres szitákkal — hasábszita — oldották meg, majd 1887-ben Haggenmacher Károly elkészítette az első síkszitát, melyet 1888ban az első budapesti gőzmalomban próbáltak ki. Most már nem csak a liszteket, hanem a darákat is osztályozni tudták, és ezzel a lisztek minősége lényegesen javult. Meg kell, hogy említsem, hogy a síkszita kifejlesztésében nagy szerepe volt Voll Györgynek, aki Haggenmacher Károllyal együtt tovább tökéletesítette a síkszitát, és mint „Haggenmacher-Voll" találmány terjedt el (17).