Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - N. László Endre: A dunai aranymosás I.

Csak ott csináljuk ezt, ahol a föveny szokatlanul barnásvörös színe elárulja nekünk, hogy ott arany biztosan van. Ahol ilyen a partlejtő vagy zátony fövényének színe bárhol a Duna, a Mura és a Dráva mentén, ott nem hiába keresünk. Ahol viszont — az említett három folyó esetében — nincs ilyen fövenyréteg, ott csak jelentéktelen mennyiségű arany van! A föveny vöröses színét a benne levő nagy mennyiségű vörös gránát homokjától kapja. Ezt a vörös gránáthomokot, az arany hordozóját, kísérőjét (és árulóját) éppen ezért nevezzük mi, dunai aranyászok — találó, szép kifejezéssel — „az arany ágyának vagy ágyikójának". Aranynézés vagy lapálpróba Kémlés után már tudom, milyen vastag és milyen kiterjedésű az aranyat tartalmazó vörös fövenyréteg. Most azt kell meglehetősen pontosan megállapítanom, hogy mennyi aranyat tartalmaz, milyen „kihozatalra" számíthatok belőle. Ennek megállapítására szolgál az aranynézés, másik nevén lapátpróba. Erről már részletesebben kell írnom! A víz mellett lefektetem a partra bükkfából készített, égetett belsejű aranynézőlapátom. Vaslapátommal jó féllapátnyi vöröses aranyfövenyt szórok rá. Most a vaslapátot leteszem, mert egy darabig nem lesz rá szükségem. Felemelem a bükkfalapátot és a rajta levő vörös fövénnyel lassan a vízbe merítem, olyan helyen, ahol nyugodt, tehát alig mozog a víz. Meg sem mozdítom addig, amíg a vörös föveny teljesen át nem ázott. Miből tudom, hogy már teljesen átázott? Abból, hogy már nem jönnek fel belőle légbuborékok. Ezután a vízben óvatosan mozgatni kezdem függőlegen irányban, le és fel, mégpedig úgy, hogy a víz lehetőleg semmit le ne vigyen a lapátomról. Ennek a mozgatásnak az a célja, hogy a lapáton levő anyag átrendeződése a fajsúlya (sűrűsége) szerint megkezdődjön. A nagyobb fajsúlyú — és apróbb — szemcsék megkezdik vándorlásukat lefelé, a könnyebbek pedig a felszínhez közelítenek. Ezután vízszintes irányú, lökő-visszatartó mozgatással már a víz fölött (!) elérem azt, hogy a lapáton levő anyag mennyisége először rohamosan, később lassan, majd nagyon lassan csökkenjen. Minden 5—10 ilyen mozgatás után ismét vizet merítek közben a lapáton levő anyagra. Először a kavicsok mosódnak le róla, utána a sárgás kvarchomok, ezt követi „az arany ágyikója", tehát a gránáthomok. Végül már csak a fekete „vaspor" (vagy „porzó") és a benne csillogó aranyszemcsék maradnak a próbalapát feketére égetett felületén. A fekete homok, a vaspor nem, vagy alig látszik a feketére égetett lapátfelületen. Annál hivalkodóbban előtűnnek a csillogó aranyszemcsék. Ezek súlyuknál fogva és érdes felületükkel megkapaszkodnak a lapát égetett, égetéssel „kilágyított" felületén. Az aranyászok szerint ilyenkor az arany „először bújik ki ágyából és pőrén mutogatja magát" ... Most még néhány — előbb leírt — ügyes mozdulattal elkülönítem a „vasport" is az aranytól, s láthatom, hogy azon a helyen, ahonnét a mintát vettem, mennyi arany van az alig féllapátnyi fövenyben.