Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - N. László Endre: A dunai aranymosás I.

akik ismerik az aranymosás csínját-bínját, lévén ők magúik is aranymosók. Egyesek nem is tudnak róla, mások viszont úgy vélik, hogy a Duna fövényében mindenütt van arany ... Van is mindenütt, de a legtöbb helyen olyan elenyésző mennyiségben, hogy a mosása még nagyüzemi módszerekkel, a legkorszerűbb gépekkel sem fizetődne ki. A folyam egyes kanyarulataiban viszont vannak olyan mosásra alkalmas helyek, ahol az aranymosás mindig kifizetődött és kifizetődik ma is! Az igazi aranyászok már az apjuktól tudják, hol vannak a legjobb aranyászöntések, hiszen ezek „titka" apáról fiúra öröklődött ugyanúgy, mint a mesterségbeli fogásoké. Tehát ezeknek nem kellett keresniük ezeket a helyeket. Bizonyos jelek viszont a Duna, a Mura, a Dráva partján elárulták nekik, s elárulják ma is „az arany jelenlétét". Mint általában minden folyópart, az aranyászpart is hármas tagozódású. A töltéstől a folyó felé közeledve az első vízszintes — és néha igen nagy kiterjedésű — partrész rendszerint kaszáló, legelő vagy parti erdő. Ezt a részt ártérnek, aranyász mesterszóval „magaspartnak" nevezzük. Ez a víz felőli oldalán csaknem függőleges, vagy legalábbis meredek homokos, agyagos fallal, az úgynevezett „meredekparttal", ismertebb nevén „partfallal" zárul. A harmadik partrész lassú lejtéssel halad a partfaltól a víz felé, és folytatódik a víz alatt is egy darabig. Ez a „lejtőspart" vagy „partlejtő", melynek szélessége — a vízállás magasságától függően — állandóan változik, a áradások alkalmával víz alá kerül. A part tagozódását szemlélteti az alábbi vázlat. Az aranyász szempontjából, aki a partlejtőn dolgozik, igen fontos a partfal. A víz ugyanis nekünk aranyászoknak tulajdonképpen kettős munkát végez: a) bizonyos ki nem kövezett partszakaszokon a partlejtőre (és a zátonyra) lerakja a frissen hozott, a Duna, a Mura, és a Dráva esetében főként alpi eredetű aranyat; b) „szegi", rombolja, szaggatja a partfalat, és a belőle leszakított darabokból is — igen alapos munkával — kimossa a talán már évszázadok vagy évezredek óta bennük szunnyadó aranyszemcséket, s elvegyíti azokat a frissen hozottakkal. Aranykémlés vagy feltárás Az aranyász lassan végigmegy az aranyászöntésen és lapátja (vas vagy alumínium) hegyével itt-ott megbökdösi az aranyiövényt. Ezt nevezzük mi aranykémlésnek vagy feltárásnak, így nézzük meg „színre a küet" (követ). Így állapítjuk meg, milyen vastag ott az aranyban gazdag fövenyréteg, amit a Duna a legutóbbi áradáskor visszahagyott, s mekkora annak vízszintes kiterjedése, területe. Egyes tapasztalt öreg aranyászok nem is használnak lapátot a feltáráshoz. Beérik azzal, hogy a csizmájuk, illetve a bakancsuk sarkával húznak a fövenybe csíkot, s így győződnek meg a réteg vastagságáról és kiterjedéséről. De elárulhatom, hogy ez utóbbi nem alapos munka! „Az arany ágyikója" Az igazi arany ász azonban nem bárhol bökdösi meg lapátjával a fövenyt. A csizmája sarkával sem akárhol húz bele csíkot.