Technikatörténeti szemle 16. (1986-87)
TANULMÁNYOK - †Kempler Kurt: Adatok az Országos Közegészségügyi Intézet létesítéséről és működésének kezdetéről
egészségügy helyzete feltáruljon, a javaslatok feledésbe ne menjenek. Ezzel báró Korányi Sándor is egyetértett (6). A javaslat elfogadást nyert; a kivitelezéssel pedig az egyesület Liebermann által vezetett Közegészégügyi Szakosztályát bízták meg. Az előkészületekhez még hat hónap sem kellett: 1917. október 25. és 28. között (csütörtöktől vasárnapig) egy országos népegészségi nagygyűlés ülésezett. Szöveghű tárgyalási anyagát 1918-ban vaskos kötetben adták ki; a sajtó alá rendezést Fenyvessy Béla dr. egyetemi tanár és Madzsar József dr. egyetemi magántanár végezte (6). A nagygyűlést ugyan haladó orvosi körök szervezték, hogy a tömegeknek a világháború okozta, fokozódó gazdasági nehézségek által is kiváltott elégedetlenségét ismerve, kikényszerítsenek valamiféle előbbrevivő kormányzati döntést, azonban azon nemcsak orvosok vettek részt. A prominens orvosokon kívül gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter, több államtitkár, számos országgyűlési képviselő is jelen volt. Képviseltették magukat az érdekelt minisztériumok és egyéb szervek, de nem hiányzott a baloldali politikai ellenzék sem. így a Társadalomtudományi Társaságot — többet közt — Jászi Oszkár, Szabó Ervin, Szende Pál, Varga Jenő képviselte. Igaz, hogy a program szerint Wekerle Sándornak, az akkori miniszterelnöknek a részvételére is számítottak, aki azonban — a bejelentés szerint egy váratlan minisztertanácsi ülés miatt — nem jelent meg, de a rendezvény 939 regisztrált tagja ennek ellenére sok fontos kérdést megvitatott. Többen szálltak síkra egy megfelelő közegészségügyi bázisintézmény érdekében és hivatkoztak arra, hogy Ausztriában 1917 szeptemberében orvos által vezetett Egészségügyi Minisztériumot alakítottak. A következő évben báró Müller Kálmán tartott előadást az új, létesítendő közegészségügyi intézetről (7), mely egyesítené a laboratóriumi munka, a kutatás, az irányítás és a képzés feladatait. Amint azonban már említettük, ez sem vezetett eredményre. Magyarország közegészségügyi helyzetének néhány jellemzője a dualizmus időszakában A kiegyezést követően hazánk rendelkezett angol mintára készült, átfogó közegészségügyi törvénnyel az elsők között Európában. Ez az 1876. évi XIV. törvénycikk a közegészségügy minden ágára korszerű rendelkezéseket tartalmazott, egészében csak az 1972. évi II. törvény helyezte majd egy évszázad múltán hatályon kívül. E törvény haladó előírásait azonban nem hajtották végre. 1890-ben Chyzer Kornél — ekkor Zemplén vármegye tiszti főorvosa, később a Belügyminisztériumban a közegészségügy legfőbb vezetője — úgy nyilatkozott, hogy „ ... a mi közegészségügyi törvényünk, melynek német és franczia nyelvre való fordításával port szeretünk hinteni a művelt nyugat szemében, csak írott malaszt..." (8). Ennek több oka is volt. Az országunkban hagyományos — és a nemzeti függetlenség bástyájának szerepét játszó — megyei autonómia következtében az egészségügyre fordítandó költségek tekintetében az önkormányzati testületeket illette a döntés joga. Részben anyagi fedezet hiányában, de főleg szemléletbeli okokból erre mindvégig sajnálták a ráfordítást.