Technikatörténeti szemle 16. (1986-87)

KÖNYVISMERTETÉS - †Vastagh Gábor: Terny S. Reynolds: Stronger than a Hundred Men. A History of the Vertical Water Wheel

KÖNYVISMERTETÉS Terny S. Reynolds: Stronger than a Hundred Men. A History of the Verticai Water Wheel. The Johns Hopkins University Press, Baltimore and London. 1983. 454 o. 124 ábra. A sajátságos cím Biringuccio, a XVI. század első felének neves kohász és öntesz szakemberének a könyvéből van véve, aki a vízierőnek az igen nagy hasznosságát dicséri (az angol fordítás 22. oldalán). A könyv csak a legelterjedtebb, a függőleges helyzetű vízikerekekkel foglalkozik. Az egyes vidékeken régebben használt vízszintes vízikereket (amelyeket némelyek — tévesen — a víziturbina ősének tartanak) azok kicsi teljesítménye és nagyon rossz hatásfoka miatt nem tárgyalja. (A bécsi szép Technikai Múzeumban két ilyen régi, vízszintes vízikereket is láthatunk.) A vízikerék használata lehetővé tette az embernek, hogy számottevően csökkentse az addig használt emberi és állati izomerőre alapított igénybevételt, hogy növelje az iparban termelt anyagok mennyiségét; sőt lehetővé tett olyan eljárásokat is, amelyek az ilyen koncentrált energia-szolgáltatás nélkül nem is létezhettek volna. Ebben áll tehát a vízikerekek óriási jelentősége a technikai kultúrában. Mint olyan sok találmánynak, a vízikeréknek sem ismerjük a keletkezése körülményeit. Vitruvius, a nagy római mérnök i. e. 75 körül már részletesen leírja az alulcsapó vízikereket, annak fogaskerék-áttételét malomkőjárat hajtására, de bizonyos, hogy már ez időpont előtt is ismerték. Egy bizánci mozaikon az i. u. V. századból alulcsapó, egy római katakombabeli festményen a III. évszázadból felülcsapó vízikereket látunk. Régebbi szerzők (Straho, Lucretius) adatai bizonytalanok. Pompeii közelében egy vulkáni hamuba ágyazott (és természetesen régen elkorhadt) alulcsapó vízikerék lenyomata maradt meg, az i. sz. utáni I. századból; ennek még a közelítő teljesítményét is ki tudták számítani: 1—2 lóerő. És végül Athénben fennmaradt az V. századból egy felülcsapó vízikerék kerékkamrája és surrantója. Így hívják a mai (vagy tán inkább a volt) vízimolnárok a vízsugarat a kerékre vezető kis csatornácskát. » A szerző természetesen hangsúlyozza, hogy egy vízierőműtelep teljesítményét determinálja egyrészt a rendelkezésre álló vízmennyiség, másrészt a kihasználható esés-nagyság, amit — ritka esetben — a víznek a természetes medrében eszközölt felduzzasztásával, vagy pedig — sokkal gyakrabban — a mederből való eltereléssel és vele párhuzamosan, de a meder természetes esésénél