Technikatörténeti szemle 16. (1986-87)

TANULMÁNYOK - Vámos Éva Katalin: Magyar nők a természettudományos társaságokban a XX. század elején

működött. Természetesen útikönyvet ő is írt, cikkei nagyon változatos témákról jelentek meg, pl. „Egy ég és egy földgömb 1700-ból" (a Pázmány Péter Tudományegyetem Coronelli gömbjeinek ismertetése), egy év múlva pedig a berberekről írt. Tisztségviselése a társulatban nem esett könnyű időszakra. 1918-ban, mikor a választmány tagja lett, ott ilyen határozatokat voltak kénytelenek hozni, pl.: „Minthogy az országos papírközpont a Földrajzi Közlemények számára olyan rossz minőségű papírt utalt ki, hogy az tartósabb nyomásra és klisékre egyáltalán nem használható, a választmány elhatározta, hogy a Földrajzi Közlemények megjelentetését mindaddig elhalasztja, míg megfelelő papírt nem tudnak szerezni" (18). 1919-től az önálló magyar állami térképíró és földleíró intézet kérdését szorgalmazta az egyesület. 1923-ban, titkárkodása kezdetén kénytelen volt megállapítani, hogy az 1560 nyilvántartott társulati tag közül 1073 jelentkezett újra tagdíjbefizetéssel (19). A Földrajzi Társulatban az 1920-as években Harmos Eleonórán kívül Pappné Balogh Margit, Fink Ida, Györké Margit, Löwy Klára, Lándosi Kellér Erzsébet előadásait és írásait lehet a női társulati tagok tevékenységéből nyomonkövetni. A nők tevékenységét a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlései"-ben a vándorgyűléseken való részvételükből lehet felmérni. Ez a társaság 1933-ig összesen 41 vándorgyűlést tartott, amelyek közül azonban csak 10 esett a XX. századra. A résztvevők száma az 1880-as évekhez képest fokozatosan csökkent, ezzel arányosan csökkent a női részvevők száma is. Azonban a vándorgyűléseken egyre több előadást tartottak nők, mégpedig nemcsak arányosan, hanem abszolút számban is, miközben a gyűlések színvonala emelkedett (20). Feladták azt a szokást, hogy a résztvevők egész családjukat magukkal vitték a vándorgyűlésre, mint egy kirándulásra, ami által mindezek nevei résztvevőként szerepeltek a névsorokban. A hölgyek foglalkozását csak akkor adták meg, ha valóban volt foglalkozásuk, állásuk. Pl. 1907-ben, a pozsonyi vándorgyűlés alkalmából a 23 résztvevő nő közül csak háromnak az esetében adták meg foglalkozását, mégpedig: Geöcze Sarolta, igazgatónő, Budapest, Dr. Kulányi Melánia, az Állami Kórház alorvosa, Pozsony, Wolmann Emma, az Állami Tanítónőképző igazgatónője (21). A XX. században tartott 10 vándorgyűlésen összesen 3 előadást tartottak nők. 1901-ben tudományos est keretében Geöcze Sarolta „A társadalom korszerű feladatai" címmel tartott előadást. A materialista XIX. század után érzelmekben, társadalmi öntudatban és vallásosságban gazdagabb XX. századot jósolt (22). 1905-ben ismét előadást tartott a gazdasági-szociális szakosztályban „A társadalmi viszonyok erkölcsi tényezői"-ről (23). 1910-ben Miskolcon Vay-Ibrányi Alice ugyanebben a szekcióban „A beteggondozás fejlődésé"-ről beszélt. Javasolta, hogy Miskolc város mintájára más vidéki kórházak is szervezzenek tanfolyamokat ápolónők képzésére (24). Későbbi vándorgyűléseken időnként találkozhatunk a korszak kiváló kutatónőinek neveivel. Vendl Mária (1890—1945) az 1912-es veszprémi vándorgyűlésen vett részt. Ugyanebben az évben „A Gridel-i bazitról" c. munkájával elnyerte az egyetem díját (25). ő azonban nem volt ezeknek a vándorgyűléseknek rendszeres látogatója. Fő egyesületi tevékenységét a Magyarhoni Földtani Társulatban fejtette ki, ahol 6 cikluson keresztül a választmány tagja volt. „A drágakövek, különös tekintettel a mesterséges drágakövekre" c. könyve elnyerte a Természettudományi Társulat Rauer-díját, 1935-ben (26).