Technikatörténeti szemle 16. (1986-87)

TANULMÁNYOK - Batári Gyula: Fejezetek a két világháború közötti erdélyi magyar természettudományos, ipari és orvosi folyóiratkiadás történetéből

adatai szerint 1919. január 1. és 1924. december 31. között hat év alatt 1066 magyar könyv látott napvilágot (3). Különösen akkor tűnik magasnak ez a szám, ha összehasonlítjuk az utolsó békeév kiadásával, amikor ugyanis összesen 77 magyar könyv jelent meg. Természetesen azt is figyelembe kell itt venni — amint már említettük —, hogy voltak évek ebben az időben, amikor magyarországi eredetű könyvek egyáltalán nem juthattak el az erdélyi könyvesboltokba. Tehát teljesen a helyi kiadásból kellett kielégíteni az igényeket. A sajtó területén is nagy volt a számbeli fejlődés a jelzett időszakban, ugyanis mintegy 330 magyar időszaki kiadvány látott napvilágot, ezekből csupán 87 volt olyan, amelyet már 1919 előtt alapítottak. Természetesen az itt jelzett kiadványok egyrésze csak rövid ideig jelent meg. A szakok szerinti megoszlás György Lajosnak a már idézett munkája szerint a következő volt: 18 napilap és 53 hetilap teszi ki a politikai sajtót, mintegy 70 szaklap állt az ipar és kereskedelem szolgálatában, 35 egyházi jellegű lap is megjelent. Itt jegyezzük meg, hogy az említett 330 lapból 1923 végére 204 szűnt meg. Nem látszik érdektelennek azt is kimutatni, hogy mely erdélyi városokban adták ki a legtöbb időszaki kiadványt, a könyvekhez hasonlóan a lapok területén is Kolozsváré a vezető szerep, ugyanis a magyar lapok mintegy harmadát itt jelentették meg, a sorrendben utána Temesvár, Nagyvárad, Arad, Marosvásárhely és Szatmárnémeti következett. Mindezen adatokat — melyek inkább a hatalomváltozás utáni évekre vonatkoznak — figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy az erdélyi magyar sajtó megindulásakor felfelé ívelő tendenciát mutatott (4). Azonban a későbbi években nagymértékben romlott a helyzet, elsősorban a cenzúra merevedése, a kibontakozó gazdasági válság, a kül- és belpolitikai helyzet romlása miatt. Az erdélyi magyar szaksajtó kialakulásának a története nem lenne teljes, ha az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) ismertetésére nem térnénk ki (5). Hiszen az 1859-ben alapított Egyesület az erdélyi magyar tudományosság legfontosabb szerve és kezdeményezője volt már az impérium változás előtt is. Amint ez a megalakulása évében az alapító gróf Mikó Imre ajkáról is elhangzott: „A mi célunk: a tudományosságnak egy új templomot alkotni egyesületi úton". A Bach-korszak igen nehéz viszonyai között alakult Egyesület hasonló vagy ha lehet még nehezebb helyzetbe került 1919-ben a hatalomváltozás idején. A kolozsvári egyetemhez egyre szorosabb szálakkal kapcsolódó intézmény az egyetem magyar jellegének az elvesztése, magyar származású professzorok jelentős részének a távozása, a hatósági engedélyek hiánya miatt az EME tevékenysége megbénult egy időre. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály első jelentősebb ülését 1920. október 23-án tartotta. Ideiglenesen Márki Sándort bízták meg az elnöki teendők ellátásával. Nem kívánjuk a továbbiakban a tisztségviselők nevét felsorolni, csupán csak annyit jegyzünk meg, hogy 1925 májusában sikerült állandó jellegű tisztikart és választmányt alakítani. Közben állandó tárgyalások és harcok folytak a királyi román hatóságokkal a normális szervezeti élet engedélyezéséért. 1918-tól 1920 őszéig, valamint 1924—25. évben egyetlen előadás engedélyezésére sem került sor. A fő akadályt az jelentette az előadások megtartásánál, hogy a hatóságok csak személyhez kötött engedélyt adtak, és gyakran az előadások szövegét is előre be kellett mutatni. Nem kívánunk kitérni a tudományos és ismeretterjesztő előadások tárgyára, csupán azt kívánjuk megemlíteni, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen emelkedett az erdélyi tárgyú előadások száma.