Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Both Előd–Vargha Domokosné: Albert Ferencz vizsgatételeihez

Albert az előbb idézett Tittel életrajz későbbi részében a következőket írja. „... Az 1825-diki üstököst t.i. augusztustól októberig a legnagyobb kitartással észleltük, az észleletek eredményeit szorgalmasan kiszámítottuk és Tittel az egész munkálat eredményeit összeállította, hogy azokat az altonai csillagászati szaklapban közölje... Azon napot megelőző éjen, melyen a kész munka sajtó alá elküldendő volt (1826. febr. 2-án) Tittel midőn aludt, véletlenül a gyertyát égve hagyta és egyszer füsttől és nagy világosságtól felébresztve rémülve látja, hogy íróasztala lángban van; a tűz nagy nehezen elfojtatott, de sok drága könyv és becses dolgozattal együtt, az üstökösökről szerzett terjedelmes munka az eredeti észleleteket tartalmazó füzettel együtt hamuvá vált és kipótolhatatlanul el volt veszve... Lehet képzelni, mily lesújtó hatással volt a baleset Tittel kedélyére, de mennyire szomorított engem is ki első nagyobbszerű tudományos dolgozatom vesztét sajnáltam benne." (1) E tragikus történetet valószínűsíti, hogy Tittel Schumacherhez küldött későbbi leveleiben, mindig valami furcsa mentegetődző szavakkal említi az előbb jelzett üstökösre vonatkozó feljegyzéseit. Az 1826. febr. 2-án bekövetkezett események az első komolyabb csapást jelentették Albert életében, melyeket később sajnos egyre kegyetlenebbek követtek. Az a hat év melyet Albert Tittellel eltöltött, a szakadatlan munka és a sok anyagi nehézség ellenére, a legszebb időszakot jelentette életében. Tittel közkedvelt ember volt Pest-Budán, hazánk kiválóságaival ismerkedhetett meg atyai barátja közelségében. Büszkén említi 1868-ban „... a nagy Széchényi azon jóakaratát", mellyel Tittel iránt viseltetett, részben reám is kiterjeszteni kegyes volt, engem gyakran a legszívélyesebb módon buzdítván, serkentvén és kitartásra intvén". (12) Tittel 1831. augusztus 26-án kolerajárvány következtében meghalt. Albert Ferenc ebben az időben oly fiatal volt, hogy a hivatalosak szemében nem tűnhetett alkalmasnak Tittel helyére. Doktorátust is csak négy év múlva, 1835-ben szerzett a pesti egyetemen. Az új igazgató, a cseh Lampert Mayer, tehetségét tekintve nem volt mérhető elődjéhez. Különben is elsősorban meteorológiával foglalkozott. Albert szellemi vezető nélkül maradt, és az is bántotta, hogy mivel Mayer nem szerette a magyarokat, magába a csillagvizsgálóba is új szellem költözött, melynek következtében a régi barátok fokozatosan elmaradtak. Bár Tittel halála pótolhatatlan veszteséget jelentett Albert számára, nagy szorgalma, tehetsége és emberséges magatartása eredményeként fokozatosan emelkedett tudományos pályáján. 1832-ben kinevezték adjunktusnak, 1841-től kezdődően csillagászatot tanított — magyar nyelven — a pesti egyetemen. 1843ban a Természettudományi Társulat is tagjai közé sorolta. A Csillagászati Kutató Intézet Könvytára értékes ereklyeként őriz egy meghívót, mely 1844-ben Albert Ferencz részére a társulattól érkezett Bugát Pál aláírásával. Több ízben külföldre is küldték hivatalosan. Külön jelentősége van 1842. szeptemberi mainzi utazásának, itt a Német Orvosok és Természettudósok ülésén előadást tartott a gellérthegyi csillagvizsgáló történetéről, igen érdekes és tanulságos beszéde meg is jelent a társaság 1843-as mainzi kiadványában. Sem a Szinnyei (13) sem a Zétényi (14) féle bibliográfia nem ad hírt erről a tanulmányról. Ennél sokkal nagyobb hiba, hogy Albert legjelentősebb előadása, melyet 1847-ben a „Leverrier által a' múlt évben felfedezett bolygóról" tartott, s mely nyomtatott formában az Academiai Értesítő VII. kötetében jelent meg, sem szerepel a bibliográfiákban. Ez a magasszínvonalú tanulmány szerzője jártas-