Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Móra László: Fejezetek a magyarországi tudományos kutatás történetéből I.

Állami közüzemek (MÁV, posta) laboratóriumai A nagy állami szolgáltatásokat végző üzemek közül a m. kir. Államvasutak, a MÁV laboratóriuma volt a legjelentősebb. A laboratórium a legelsők közé tartozott, mert abban az időben még külföldön sem igen volt ilyen speciális célokat szolgáló intézet. A MÁV vegyészeti laboratóriumának kialakítása Grittner Albert (1860—1918) nevéhez fűződik, aki 1884-ben a legelsők között kapott vegyészi oklevelet és Wartha Vince professzor asszisztenseként kezdte meg pályafutását. A MÁV 1887 nyarán felszólította, hogy készítsen tervezetet laboratórium berendezésére és felállítására. Ennek alapján létesítették a MÁV vegyészeti laboratóriumát, amelyet mind gyakrabban vettek igénybe a MÁV részére eladott legkülönbözőbb anyagok vizsgálatára. Míg számuk 1888-ban 981 volt, 1892-ben már 2573 vizsgálatot végeztek, úgy, hogy először egy, később pedig második vegyészt is alkalmaztak a laboratóriumban. Ide került 1894-ben Pfeifer Ignác és hét esztendőn át Grittnerrel együtt folytatták jeles kísérleteiket. Grittner Albert ugyanis nem elégedett meg a szokásos rutinvizsgálatokkal, hanem a MÁV kémikusainak kutatómunkát is kellett végezni. Ehhez jól példával ő maga járt elöl, aki a szénelemzések terén szaktekintélynek számított. Mint vezető tovább fejlesztette a laboratórium berendezéseit és tökéletesítette munkaeljárásait. Grittner összegyűjtötte a hazai szénféleségeket, és elvégezte teljes elemzésüket. A MÁV laboratóriumában készült óriási munka „Szénelemzések, különös tekintettel a magyarországi szenekre" címmel 1895-ben jelent meg — a 2. kiadása 1906-ban. Ezt az alapvető és fontos forrásmunkát tehát legnagyobb közüzemünknek, a MÁV laboratóriumának köszönhetjük. Egyéb vizsgálatai között a MÁV vegyészeti laboratóriumának legfontosabb kutatási területe a vízkémia volt. Grittner vezette be a vasútnál Wartha Vince szódás-meszes vízlágyító eljárását és a kazántáplálásra használt vizek rendszeres vizsgálatát. Az ország különböző városaiban, így Újvidéken, Püspökladányban és Kisújszálláson talált artézi kutak vizeit a MÁV vegyészek vasútüzemi szempontból elemezték, mivel azokat kazántáplálásra is igyekeztek hasznosítani. Ezek a munkálatok tudománytörténeti jellegű sikerekhez vezettek. E téren alkotta ugyanis Pfeifer Ignác híres felfedezését, amely Warthának az összes keménység megállapítására kidolgozott (1880) módszerét 1895-ben kiegészítette a magnéziumsók okozta keménység gyors meghatározására alkalmas eljárással. A vízvizsgáló módszer „Wartha—Pfeifer-féle keménység meghatározása" néven vonult be a vízkémia és technológia történetébe, és dicsőségére vált a MÁV laboratóriumának, ahol a kazánkő képződésének meggátlása céljából folytatott víztisztítási kísérletek kapcsán született. A Wartha—Pfeifer-féle eljárást hosszú ideig használták nemcsak itthon, hanem külföldön is. (14) A MÁV vegyészek az ipari és technikai víztisztítással az 1896 és 1900 közötti években intenzíven foglalkoztak, felhívták a figyelmet a kazánkő-kuruzslókra, és leleplezték a külföldi csodaszereket. Munkájukban az elméletet igyekeztek a gyakorlattal összekötni; így például 1899-ben a Maros-Ludas és Beszterce között közlekedő mozdonyok vizét menet és jövet leeresztették, és így elemezték a felvett és leeresztett kazánvíz összetételét. E munkálatok során tudományosan foglalkoztak nemcsak a kazánkő képződésének csökkentésével, hanem a korrózióval és a korrodáló ágensekkel. Egy másik terület, amelyen a MÁV vegyészek vizsgálatai meghatározó szerepet játszottak a tüzeléstechnika, a tüzelőszerkezetek és a tüzelőanyagok vizsgálatai voltak. A századforduló idején hazánkban legnagyobb fontossága a gőz-