Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Móra László: Fejezetek a magyarországi tudományos kutatás történetéből I.

üzemnek volt, és ehhez olcsó tüzelőanyag kellett. Ehhez segítettek szénelemző vizsgálataik, amelyek során arra hívták fel a figyelmet, hogy a drága külföldi szenek helyett a hazaiakat használják, melyek fűtőérték vonatkozásában versenyképesek. A hazai barnaszenekhez természetesen megfelelő tüzelőszerkezetekre van szükség. Kutatásaik fontos része a tüzelőberendezések célszerű üzemeltetésére irányult, és a helyes üzembentartás módszereinek kidolgozásával segítették nemcsak a vasutat, hanem az egész magyar ipart. Tapasztalataikat Pfeifer Ignác MÁV vegyész „Kazántüzelőszerkezetek megvizsgálása" (Bp. Pátria, 1898) című kiadott könyvében tette közkinccsé. Egy további szakterület, amellyel a MÁV laboratóriumában foglalkoztak, a világítóeszközök kutatása volt. A múlt század utolsó évtizedében az acetilén az érdeklődés homlokterében állott. A MÁV-nál is bevezették világításra kísérletképpen. Ez irányú tapasztalataikról Grittner és Pfeifer a Budapesten rendezett II. nemzetközi acetilénkongresszuson számoltak be. Tudományos kutató munkája elismeréséül Pfeifer Ignác MÁV vegyészt 1900-ban a József Műegyetemen a tüzelőanyagokból és víztechnológiából magántanárrá képesítették, és ebben munkahelyének, a MÁV laboratóriumának elismerése is benne foglaltatik. A századforduló éveiben a laboratórium fejlődésében új szakasz kezdődött. Grittner ösztönzésére a MÁV elhatározta, hogy korszerű laboratóriumot létesít. Az új épület (Bp. VIII. Salgótarjáni út 1—3.) 1902-ben készült el, és ez az intézet már nem csupán kémiai, hanem mint mechanikai laboratórium is működött, és idővel a nagyhatású Anyagvizsgáló Intézetté fejlődött. (Mai elnevezése: MÁV Anyagvizsgáló Főnökség, VIII. Salgótarjáni út 1—5.) Ebben már az építő- és szerkezeti anyagokon kívül mindannak a sokféle anyagnak a minőségi ellenőrzését végezték, amely a vasúti üzemben felhasználásra került. Többek között foglalkoztak az első világháború éveiben a MÁV üzemében használt tüzelőanyagok, a járművek kenése, a dugattyú- és tolattyúrudak tömítése, a vonatok világítása és fűtése, a fékvezetékek karbantartása, a vasúti talpfák telítése stb. során felmerülő kérdések vizsgálatával és az ezeknél felhasználható pótanyagok kutatásával. (15) A másik nagy állami szolgáltató közüzemnek, a postának is létesült kísérleti állomása, azzal a feladattal, hogy a posta-, távíró- és távbeszélő szolgálatok céljaira szükséges anyagokat minőségileg ellenőrizze és a berendezések tökéletesítésére tanulmányi kísérleteket folytasson. A közel száz évvel ezelőtt, Európában elsőként megalakult posío kísérleti állomás felállítása visszanyúlik abba az időbe, amikor még a posta és a távíró két külön intézmény volt, és Baross Gábor 1887-ben egyesítette őket. Ezt követőleg koncentrálták az erőket, és ennek során 1891-ben a főposta III. emeletén „Posta és Távírda Kísérleti Állomás" kezdte meg munkáját Wekerle kereskedelemügyi miniszter 6297/1891. sz. rendelete alapján. Első vezetője Kolossváry Endre postafőmérnök volt, és az állomás 1892ben már szervezeti szabályzattal és ügyrenddel rendelkezett. A „m. kir. postaés távírda kísérleti állomás" szabályzatának 8. §-a értelmében a kísérleti állomás főbb teendői: a) az elektrotechnikának, az irodalomnak és újításoknak tanulmányozása; b) a posta, távírda, távbeszélő üzemnél használt anyagok, készülékek és szerszámok tulajdonságainak, gyártásának és kezelésének tanulmányozása; c) a posta stb. részére megrendelt anyagok, készülékek megvizsgálása átvételük előtt; d) a használt anyagok minőleges megvizsgálása; és végül e) tanulmányok és kísérletek alapján szükséges változtatásokra és újításokra javaslattétel. (16)